Posted on

A szív medál, amitől megdobban a szív.

A szív medál, amitől megdobban a szív.

A hölgyek ékszerkollekciójából nem hiányozhat a nagy klasszikus, a szív medál. Természetesen erre az alapvetésre sok gyártó rájött már, és szebbnél szebb ékszerekkel próbálja elcsábítani vásárlóit. Ilyen aranyból készített ékszer a new-yorki székhelyű Paul Forrest cég Heart’s Passion nevű medálja, amely csodás meglepetést rejt viselője számára.

A céget Paul Forrest Hartzband alapította New York-ban. Az alapító hídat kívánt létrehozni a legmagasabb igényeket kielégítő ékszerek, és a precíziós órakészítés szereplői között. Paul Forrest célja az volt, hogy „mozgásba hozza” az általa készített ékszereket, és olyan különleges élményt nyújtson az ékszerek viselőinek, amelyet más cégek nem kínálnak.

Gyöngyházzal, zafírokkal, akár fehéraranyból is rendelhető.

A tervező erőfeszítéseinek eredményeként született meg a Heart’s Passion nevű kollekció. A 18 karátos aranyból megálmodott ékszereket New Yorkban tervezik, és a svájci Fleurier-ben készítik el.

Ennek a sajátos munkaszervezésnek megvannak az előnyei, hiszen a svájci szakemberek elvitathatatlanul a legjobbak mechanikus szerkezetek készítésében.

De miért is kell finommechanikai munka egy ékszer elkészítéséhez?

A válasz nagyon egyszerű.

Azért, mert a Paul Forrest különleges arany szív medálja bizony egy mechanikus szerkezetet rejt magában. A kis mechanikus csodának az a szerepe, hogy – a medál központjában lévő – dobogó szívet működtesse.

A pulzáló szív rendkívüli megjelenést biztosít az ékszer számára.

A csodálatos ékszer elkészítéséhez a cég a legfinomabb anyagokat használja. A szív medál 50 méterig vízálló tokja és lánca 18 karátos fehér-, sárga-, és rozé aranyból készülhet. A tokban elhelyezett parányi mechanikus szerkezet 145 különálló darabból áll össze, és felhúzása után 8 órás járástartalékot biztosít a pulzáló mozgáshoz.

A precíziós svájci szerkezet.

A szerkezet minőségére szép példa, hogy nem kevesebb mint negyven darab rubin csapágykövet használnak a forgó alkatrészek surlódásának csökkentéséhez a cég svájci mesterei.

A precíziós szerkezetet egyébként egy piciny kulccsal kell felhúzni, amelyet nagyon ötletesen a láncon rejtettek el a készítők.

Ennek a 18 karátos aranyból készülő, és gyakran gyémántokkal is gazdagon díszített ékszernek a kezdő ára 19.000 dollár, ami jelenleg 5.700.000 Ft-nak felel meg.

Egy igazi különlegesség tele gyémántokkal.

A vásárlók aktívan is közreműködhetnek ékszerük megtervezésében, és a kívánt darabot teljesen egyedivé is alakíthatják. Ebben az esetben egészen 45.000 dollárig, 13.500.000 ft-ig is kúszhat a különleges pulzáló szív medál ára.

 

Fotók, videó: PAUL FORREST

Posted on

A Fabergé díjnyertes időmérője

A Fabergé díjnyertes időmérője.

Amikor a Fabergé név felmerül egy szakmai eszmecsere közben, természetesen mindenkinek az orosz ékszerész fantasztikus húsvéti tojásai jutnak eszébe. Nem véletlen ez, hiszen a mester a cári család megrendelésére több tucat rendkívüli tojást készített.

Peter Carl Fabergé (Karl Gustavovich Fabergé) a szentpétervári ékszerész 1882-ben, III. Sándor orosz cár megrendelésére készítette el első meglepetés tojását. A húsvéti ajándékozás olyan jól sikerült, hogy III. Sándor utódja II. Miklós cár folytatta a családi tradíciót és a mestertől minden évben újabb tojásokat rendelt. Az évek során a Romanov család így 50 darab ilyen remekművel gazdagodott.

Az első aranytojás 1885-ből

Fabergé ékszerész szakmai kvalitásait, és pozícióját mi sem bizonyítja jobban, hogy 1887-től teljesen szabad kezet kapott a cári családtól. A megállapodásuk értelmében rendszeresen kellett készítenie egy-egy aktuális tojást a saját elképzelései szerint azonban egyetlen kikötésként meghagyták, hogy mindegyik tartalmazzon valamilyen különleges meglepetést.

Fabergé műhelye a tojások elkészítéséhez a legnemesebb anyagokat használta, és gyakran trükkös mechanikai megoldásaival kápráztatták el ezek a kicsiny remekművek tulajdonosukat.

Ilyen impozáns történelmi háttárrel nem is csoda, hogy óriási nyomás nehezedik az ékszerész cég jelenlegi vezetésére, és tervezőire. A nyomás ellenére úgy túnik, hogy sikerül lépést tartaniuk Peter Carl Fabergé zsenialitásával, hiszen a aktuális kollekcióban több olyan darab szerepel, amely jelentős díjakkal gazdagítja a céget.

Ilyen darab például az a női komplikált karóra, amelynek elkészítését Fabergé mester egyik híres tojása ihlette. A pávás húsvéti tojást még 1908-ban készítették Fabergé műhelyében, és ezt a történelmi jelentőségű tojást pedig érdekes módon egy 18. században készített asztali óra ihlette. Az óra Patyomkin herceg ajándéka volt II. (Nagy) Katalin cárnőnek, és a Téli Palotában kapott helyet.

A pávás tojás, ami az inspiráció forrása volt.

A jellegzetes megjelenésű pávás tojás kvarc kristály felhasználásával készült, és egy rokokó stílusú állványt kapott. Egyszerű megjelenésének az volt az oka, hogy a benne található meglepetés igazán egyedülálló volt.

A kristály tojás szétnyitása után a stilizált faágak közül kiemelhető volt az aranyból készített, és színes zománccal díszített páva. A madár egy mechanikus műalkotás, amelynek tervezési munkálatai 3 évet vettek igénybe. A Dorofejev mester készítette remekmű – felhúzását, és sík felületre történő helyezését követően – körbesétál, mozgatja a fejét, széttárja valamint összecsukja zománcozott farktollait.

A fenti tulajdonságok ismeretében már egyértelmű lehet mindenkinek, hogy miért is jelentős a „Peacock Watch” néven elhíresült díjnyertes Fabergé karóra.

A modell finom eleganciával megrajzolt 18 karátos rozé arany óratokja remek mechanikát rejt. A mechanikus óraszerkezet egy üveg hátlapon keresztül kísérhető figyelemmel. A 32 darab csapágykővel szerelt, és 242 darab önálló alkatrészből álló óraszerkezet 50 órás járástartalékkal rendelkezik, és kézzel kell felhúzni. A díjnyertes mechanizmus az Agenhor manufaktúra szakembereit dícséri.

A pávás 18 karátos karóra, amely a GPHG nagydíj sztárja volt.

A számlap felöli megoldások mint az aranyból készített páva megjelenése, illetve a percmutatóként funkcionáló zománcozott és szétnyíló farktollak, folyamatos utalások a történelmi pávás tojásra.

A domború zafírüveg alatt lévő főszámlap fekete matt felületű lakkozást kapott. A forgó óratárcsa gyöngyházból készül, amely szintén fekete színre van festve.

Az óra természetesen számtalan változatban elérhető, ez a modell 38.880 Eurós árával a belépőszintet reprezentálja.

Ahogy a címben is olvasható a 18 karátos arany karóra 2015-ben megnyerte a Grand Prix d’Horlogerie de Genevé (GPHG) nagydíját. Ez a rendezvény a világ legjelentősebb óraversenye.

Fotók: Fabergé, Sandoz Foundation

 

Posted on Hozzászólás most!

Született hercegnők eljegyzési gyűrűi.

Született hercegnők eljegyzési gyűrűi.

Az egyik legfontosabb állomás egy nő életében az eljegyzése pillanata, amikor a szeretett személy megkéri a leendő arát, hogy kössék össze életüket, a konvenciók által definiált formális módon. Ilyenkor a szokás szerint a férfi, szíve hölgyének egy eljegyzési gyűrűvel kedveskedik, amely manapság rendkívül sokféle lehet. (Audrey Hepburn Breakfast at Tiffany’s mozija után tudjuk, hogy egy kedves bizsu gyűrű is akár.)

Azonban minden hölgy álma, hogy a fehér lovon érkező lovagja csodálatos eljegyzési gyűrűvel lepi meg, és igazi hercegnőhöz méltó elbánásban részesíti. De vajon milyen eljegyzési gyűrű dukál egy valódi, született hercegnőnek? Erre következő összeállításunkban próbálunk meg választ találni, három született hercegnő eljegyzési gyűrűjét bemutatva.

Beatrix, yorki hercegnő:

II. Erzsébet és Fülöp edinburgh-i herceg unokája, aki kilencedik helyen szerepel az Egyesült Királyság trónöröklési rendjében 2020 július 17-én kötötte össze életét Edoardo Mapelli Mozzi-val, egy privát családi ceremónia keretében. A pár eredetileg a londoni St. James palotában tervezte lebonyolítani az esküvőt, azonban a járványhelyzetre való tekintettel döntöttek végük a szűk körű esküvő mellett.

Shaun Leane kreációja a yorki hercegnő számára.

 

Az ifjú férj a neves angol ékszertervező, Shaun Leane segítségét kérte a különleges eljegyzési gyűrű elkészítéséhez. A viktóriánus, valamint az Art Deco stílus ötvözésével készített eljegyzési gyűrű platinából és gazdag gyémánt díszítéssel készült. A kézzel készített darab nagyon egyedi, hiszen az eljegyzési gyűrű mellé a pár karikagyűrűit is Shaun Leane készítette. Ez azért is fontos, mert így a hajlított karikagyűrű, valamint az eljegyzési gyűrű tökéletes összhangban tud az ifjú feleség újján mutatni. A legtisztább, GIA certifikáttal ellátott gyémántokat használta a tervező, aki még arra is figyelt, hogy a kövek kizárólag hitelesített, etikus bányából származzanak.

Eugénia, yorki hercegnő.

Beatrix húga, Eugénia brit királyi hercegnő még 2018-ban házasodott össze, az akkor már hosszú évek óta párjának választott Jack Brooksbank-kel. Főúri szokás szerint az ifjú férj a királynőtől ajándékba kapott „Welsh gold”-ból (Wales tartományból származó arany alapanyag) készíttette el az eljegyzési gyűrűt.  A csodálatos ékszer számos – a Buckingham palotában – készített esküvői fotón is feltűnt. 

Eugénia hercegnő eljegyzési gyűrűje.

A klasszikus eleganciát sugárzó jegygyűrű középpontjában egy ovális, korál színű padparadzsa zafír kapott helyett. Ezt a kivételesen ritka drágakövet a készítők gyémántokkal vették körül. A gyűrű további érdekessége, hogy a fazonja kísértetiesen hasonlít Eugénia édesanyjának, Sára yorki hercegnőnek az eljegyzési gyűrűjéhez. Azt az eredeti eljegyzési gyűrűt az ifjú vőlegény, második András tervezte Sára hercegnőnek, az 1986-os eljegyzésükre.

Viktória, svéd koronahercegnő.

Természetesen az angol királyi család tagjai mellett szót kell ejteni a népszerű és közismert Viktória svéd koronahercegnőről is. A királyi fenség párjával, a svéd üzletemberrel Daniel Westlinggel, 2010 júniusában kötötte össze az életét. Érdekes módon a hercegnő a lehető legklasszikusabb eljegyzési gyűrűt kapta akkori jegyesétől.

A lehető legklasszikusabb fazon, a híres gyémánt szoliter.

Eljegyzési gyűrűnek kiváló választás volt, ez a brilliáns csiszolású gyémánt kővel díszített, szoliter fazon. A gyűrű kifinomult eleganciáját még inkább kiemeli, hogy fehéraranyból készítették el azt az aranyművesek. A svéd királyi hercegnő és üzletember férjének gyűrűválasztása üdítő példa arra, hogy bizony sok esetben a lehető leghagyományosabb fazonok bizonyulnak a legelegánsabb és legjobb választásnak.

 

Fotók: Shaun Leane, Tiffany&Co., Getty

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on Hozzászólás most!

A Tiffany ékszerház legendás tervezője.

A Tiffany ékszerház legendás tervezője.

Kétségtelen, hogy amennyiben valaki meghallja a Tiffany márkanevet a csodálatos ékszerek és a különeges luxus hangulata azonnal az eszébe jut. Nem véletlen ez, hiszen az amerikai ékszerészház olyan legendát épített maga köré, amely – mint ahogy Audrey Hepburn példája is mutatja – még a mozifilmekben is megállja a helyét.
Természetesen ez a hírnév hosszú távon nem maradhatott volna meg a köztudatban, ha a Tiffany nem dolgozik együtt olyan legendává érett tervezőzsenikkel, mint amilyen az idén, 80 éves korában elhunyt, Elsa Peretti volt.

A legendás Tiffany&Co. épülete a New York-i ötödik sugárúton.

Elsa Peretti, az olasz ékszertervező és fotómodell munkásságának minőségére a legszebb példa, hogy a Tiffany céggel karöltve készített ékszereinek egy része a British múzeum, a bostoni szépművészeti múzeum, illetve a houstoni szépművészeti múzeum 20. századi műalkotásokat felvonultató gyűjteményében is helyet kaptak.
A világ legsikeresebb női ékszertervezőjeként ünnepelt Elsa Peretti, olyan hatással volt az 1837-ben alapított Tiffany ékszerház arculatára, hogy a cég történetéról szóló könyvben, amelyet John Lorning írt és a „Tiffany style – 170 years of design” címet kapta, tizennyolc oldalt csak a Peretti féle ékszerek és étkészletek tettek ki. Életének fontos állomásáról, az amerikai divattervező ikonnal, Halston-nal való kapcsolatáról érdemes a NETFLIX minisorozatát megnézni.

Elsa Peretti a Tiffany legendás tervezője.

A Tiffany számára olyan jelentőségű volt Elsa Peretti munkássága, hogy egyes becslések szerint a legendás ékszerház árbevételének 10%-át az Ő tervezte darabok termelték. Az ékszertervező nem kevesebb, mint harminc teljes kollekciót tervezett a Tiffany háznak.
Olyan modellek tették őt és a Tiffany-t halhatatlanná mint a Bean, az Open Heart, vagy a Bone Cuff ékszerek, amelyek már ikonikusnak számítanak az ékszerrajongók köreiben.
A Bean ékszerek egy kicsi babszemet formáznak, az organikus formavilág szerelmeseinek lehet diszkrét darabja. Természetesen a babszem választása nem öncélú polgárpukkasztás volt a tervező részéről. Ezek az ékszerek, a mindennek a kezdetét jelentő, az újjászületést szimbolizáló babszem megformázásával, spirituális jelentőséggel bírnak.

A Bean kollekció egyik nyaklánca, itt 18 karátos aranyból.

Elsa Peretti kedvenc anyaga, az ezüst mellett, természetesen már aranyból is kínálja a Tiffany ezt a csodálatos ékszerkollekciót. Azonban akik még az arany nemesfém ékszereknél is tovább mennének, azok akár gyémántokkal kirakott babszem ékszereket is választhatnak saját ékszerkollekciójukba.
Ha az organikus formákat kedvelő olvasónk behatóan ismeri a Tiffany ékszereket, akkor beugorhat neki minden széles karkötő ősanyja, amelyet természetesen Elsa Peretti rajzolt meg a Tiffany számára.
A Bone Cuff nevű karkötők valóban látványos darabok, olyan ékszerek, amelyek mellé más különlegesség már nem való.

Az ikonikus Bone Cuff karkötő, ezüstből elkészítve.

A látványos Bone Cuff modelleket eredetileg 1970-ben ismerhette meg a nagyközönség. Az olyan sztároknak mint Liza Minelli, Sophia Loren, vagy Catherine Deneuve hála, ezek az egyedi ékszerek és konfekció ékszerek között ügyesen pozícionált darabok, azonnal a legkeresetebb karkötők közé katapultáltak.
A viselőjével valósággal eggyé váló Bone Cuff karkötők mára, természetesen többféle nemes anyagból készülhetnek. A klasszikus, ezüst változat mellett, a vásárlók megtalálhatják a 18 karátos arany karkötőket, sőt akár réz alapra felvitt, feketére lakozott modelleket is. Azoknak a hölgyeknek pedig, akik a drágakövek szerelmesei, a Tiffany valódi kövekkel kirakott karkötőket is kínál.
Háromféle méretváltozat áll a legendás ékszerészcég kuncsaftjainak rendelkezére. A kicsi, közepes, és a nagy méretű Bone Cuff karkötők olyan mai sztárok szívét is meghódította már, mint Sarah Jessica Parker, vagy Gal Gadot.

Fotók: Tiffany&Co.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on Hozzászólás most!

Ékszerek az indonéz szigetvilágból.

Ékszerkülönlegességek az indonéz szigetvilágból.

Legújabb írásunkban egy nagyon különleges ékszerkollekcióra hívjuk fel olvasóink figyelmét. A John Hardy tervező nevével fémjelzett nemesfémből készült ékszerek különlegessége, hogy 100%-ban az indonéz szigetvilágból származnak, hiszen a tervezőjük 1975-ben alapította cégét Bali szigetén. A John Hardy ékszerek formavilágát ezért teljesen átitatja az a fajta életstílus, amely erre a földi paradicsomra oly jellemző.

A tervező frissen bemutatott, speciális kollekciójának neve „New Bamboo”. Ezeknek az ékszereknek az a különlegessége, hogy azokat – a Balin őshonosnak számító – bambuszok ihlették. A kézzel készített arany- és ezüst nemesfémek felhasználásával megalkotott kollekció darabjai azonban nem kizárólag látványos design megoldásaikkal hívják fel magukra a figyelmet.

A cég, a kollekció promóciós kampányában a „Wear Bamboo, plant bamboo” („Viselj bambuszt, ültess bambuszt.”) narratívát hangsúlyozza. A cég elkötelezetten segíti Bali lakosságát abban a törekvésében, hogy újratelepítsék azokat a bambuszerdőket, amelyek a szén-dioxid, és a víz megkötésében óriási szerepet játszanak.

Bambuszerdő előtte … utána.

A szén-dioxid megkötésének környezetvédelmi fontossága mellett, igen hangsúlyos a víz megkötése is, hiszen ez a megoldás javítja, valamint stabilizálja a helyi terműföldek minőségét és közvetve a falusi közösségek életkörülményeinek javításában is nagy jelentősége van.

Ebben a nagyszabású projektben az ékszerészcég egyik elkötelezett partnere a szintén helyi kötődésű Environmental Bamboo Foundation nevű alapítvány, amelynek célkitűzése a klímaváltozás hatásainak enyhítése, és a helyi falusi közösségek életkörülményeinek javítása. A fenti magasztos célok szem előtt tartásával, és azoknak megsegítésére mutatta be 2021-es bambuszus ékszerkollekcióját a John Hardy.

A csodálatos, nemesfémből készült ékszerek mind a különleges növény ihletésében születtek meg. A kollekció ikonikus darabja a „Bamboo Fan” névre keresztelt nyaklánc, amely egy társasági esemény alkalmával, minden kétséget kizáróan, megjelenésével minden tekintetet magának követel. Ez az ezüstből készített darab a növény kecsességét, ellenállóképességét, és erejét testesíti meg viselője számára. A 32 darab organikus bambusz minta csodálatosan forr egybe, hogy egy ragyogó nyakéket viselhessen ennek a különlegességnek a tulajdonosa.

A „Bamboo Fan” igazán látványos ékszer.

A nyaklánc természetesen biztonsági zárral készül, amire szükség is van, hiszen a „Bamboo Fan” ára átszámolva kicsit több, mint ötszázezer forint. A kollekció másik sztárja az a 37.5 mm széles tömör ezüst karkötő, amely a „Bamboo Cuff” nevet kapta. A szintén bambuszt mintázó darab magasfényre polírozott felülete, a széles karkötő elemi részét képezi. Ez a darab, csakúgy, mint a kollekció többi tagja természetesen aranyból is rendelhető.

Széles karkötó, a bambuszerdő ihletésében.

Ragyogó tehetségről adnak a bambuszos ékszerek tanúbizonyságot, azonban mielőtt azt gondolnánk, hogy egy teljesen új kezdeményezésről van szó, ami nagyon jól mutat a cég marketing anyagaiban, akkor tudnunk kell, hogy a John Hardy már 2007-ben megfogalmazta állásfoglalását a bambusz erők újratelepítésének kapcsán.

Ez a projekt ugyanis, a cég és a partner alapítvány szerint, Bali lakosságának elemi érdeke.

Fotók: John Hardy

Posted on Hozzászólás most!

A Pandora szakít a gyémántokkal.

A Pandora szakít a gyémántokkal.

A világ egyik legjelentősebb ékszerkészítő- és kereskedő cége a Pandora héten bejelentette, hogy kollekciójából száműzi a hagyományos bányászatból származó gyémántokat. Az éves szinten mintegy nyolcvan millió darab ékszert gyártó cég, a „hagyományos” gyémántok helyett teljesen átáll a laboratóriumi körülmények között készített darabokra.

A koppenhágai székhelyű vállalat azzal indokolta döntését, hogy a laboratóriumi kövek mind optikai, mind pedig egyéb fizikai tulajdonságaikban rendkívül hasonlóak a bányászatból származó kövekkel. A cég álláspontja szerint, a bányászatból származó gyémántok által előidézett környezetterhelés, óriási kihívások elé állítja a fenntartható ékszerkészítést szem előtt tartó vállalkozások helyzetét.

A Pandora Brilliance kollekció beharangozója.

A Pandora új kollekciója a Pandora Brilliance nevet kapja, amely név egyértelmű utalás a ragyogó, új típusú kövek használatára. A leginkább ezüst ékszereiről híres cég szerelmesei, a jövő évben ismerkedhetnek meg az új kollekcióval, amelyet világszerte 2022-ben terveznek útjára indítani. A kollekció darabjai a Pandorától megszokott kiváló minőségben készülnek, és 350 dollártól (nagyjából 100.000 Ft) már elérhetőek a vásárlók számára. A kollekció láncokból, fülbevalókból, és gyűrűkből fog állni. Ahogy a cég vezetője, Alexander Lacik elmondta, a laborban készült Pandora gyémántok a 4C (Carat, Cut, Color, Clarity vagyis Karát, Csiszolás, Szín, Tisztaság) négyes sztenderd szerint készülnek, így fenntartható, ellenőrizhető alternatívái lesznek a bányászott drágaköveknek.

Alexander Lacik, a Pandora ügyvezetője.

A fenntarthatóság jegyében a Pandora, a kollekció darabjainak elkészítéséhez már 60%-ban megújuló erőforrásokat vesz igénybe, az arány a Pandora Brilliance megjelenésekor pedig már 100% lesz. Ez egy logikus lépés volt a Pandora részéről, hiszen a múlt év júniusában már bejelentették, hogy 2025-re a környezettudatosság jegyében, kizárólag újrahasznosított nemesfémeket fognak ékszerkészítésre használni.

A mozgalomról, és az újrahasznosított nemesfémekről hamarosan érkezik egy írásunk.

Fotók: Pandora

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on Hozzászólás most!

Egy Grammy nyertes ékszerésze

Egy Grammy nyertes ékszerésze.

Idén március 15-én hajnalban tartották meg a világ legnagyobb zenei díjátadóját, a 63. alkalommal megrendezésre kerülő Grammy-gálát. A több órán át tartó rendezvényen természetesen az aktuális sztárok előadásait tekinthette meg a nagyérdemű. A gála előadásai mellett, szokásos módon, azonban a sztárok megjelenésére is óriási hangsúlyt fektettek a szervezők, és stylistok.

A Grammy egyik díjazottja, és egyik ragyogó csillaga az a Miranda Lambert volt, aki a country kategóriában, Wildcard nevú lemzével elnyerte a Legjobb country zenei albumnak járó elismerést.A tehetséges művész, amellett, hogy kiválóan zenél, megjelenésével is magára vonta a sajtó, és a rajongók figyelmét.

Miranda Lambert a Grammy díjátadón.

Miranda Lambert, a Grammy díjátadón viselt ékszereiről, az amerikában ismert, és népszerű független tervező, Katherine Jetter gondoskodott.

A díjnyertes énekesnő szettje valóban egyedülálló volt. A hölgy egy olyan 18 karátos fehérarany fülbevalót viselt, amelyet két 12 milliméteres tahiti gyönggyel, és 15,7 karátnyi kaboson csiszolású tanzanit drágakővel díszítettek. A „Tik Tok” névre keresztelt fülbevaló természetesen megvásárolható a tervező weboldalán. Az ára 10.800 dollár, ami 3.326.400 Ft a jelenlegi árfolyamon.

Az igazi nagy dobást Miranda Lambert szettjében az a koktélgyűrű jelentette, amely kétség kívül minden tekintetet az énekesnő kezére irányított. A gyűrű egy teljesen egyedi készítésű darab volt, amely természetesen 18 karátos fehéraranyból készült. A gyémántokkal és lila zafírokkal díszített gyűrű központi helyét, egy 61,91 karátos, kékes szürke színű, burmai csillagzafír foglalta el. A rendkívül ritka ékkövet Katherine Jetter, csillag formájú foglalatokkal biztosította. Agyűrű ára 61.600 dollár, ami mai árfolyamon számolva 18.972.800 Ft-ot jelent.

A csillagzafír valóban domináns és gyönyörű.

Természetesen a fenti ékszercsodák mellett Katherine Jetter kollekciója igen széles, és kifinomult. A cég weboldalán az ékszerek szerelmesei nagyon sok szép ékszerre találhatnak.

Ilyen ékszer például a borítóképünknek választott fülbevaló, amely a „Cage” nevű kollekció egyik darabja. A 18 karátos roséarany ékszer a díszítésre használt gyémántok mellett két gyönyörű, szabályos tahiti gyöngyöt is kapott.

Az aranyból kialakított kosárkákban helyezték el a gyöngyöket, amelyek így igazán hangsúlyossá válhattak. A fülbevaló megjelenése nagyon merész, igazából olyan ékszer ez, amely maga mellé már nem kíván semmilyen más ékszert sem. Ő az, aki teljes figyelmet akar magának.

Fotók: Grammy, Katherine Jetter

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on

Guiness rekorder gyűrű, tele gyémántokkal

Guiness rekorder gyűrű, tele gyémántokkal.

A Guiness világrekord széles körben ismert megmérettetés, ahol a résztvevők kivételes képességeikről adhatnak tanúbizonyságot. Nincs ez másként az ékszerek világában sem ahol időről időre feltűnnek azok a különleges darabok, amelyek bekerülhetnek a világrekorder alkotások közé.

A 2020-as évre, a ragyogó kompozícióiról híres indiai ékszertervező, Kotti Srikanth mutatta be a világnak azt a női gyűrűt, amely a Guiness legtöbb gyémántot tartalmazó női gyűrű címét elnyerte.

A világrekorder „The Divine” nevű gyémántgyűrű.

Az indiai szakember a különleges gyűrű tervezését 2018 szeptemberében kezdte el, a kész darabon műhelye munkatársai pedig 2019 augusztusában kezdhették el a végső finomítások elvégzését. A Guiness rendkívül precíz bizonyítási eljárásának köszönhetően, a gyűrű csak 2020 szeptemberében kapta meg hivatalosan a „Világ legtöbb gyémántját tartalmazó gyűrű” kitüntető címet.

A „The Divine” névre keresztelt csodálatos ékszer nem kevesebb, mint 7801 darab valódi gyémántot tartalmaz, amelyek kizárólag konfliktusmentes övezetből jutottak el a végső felhasználásuk céljáig.

A világrekord ékszer tervezőjét a Brahma Kamalam nevű, igen ritka virág inspirálta. Ennek a Himalája lankáin megtalálható különleges növénynek orvosi, és szakrális jelentőséget is tulajdonítanak a helyiek.

A gyűrű felépítése igen komplex.

A 7801 darab fehér gyémántot tartalmazó gyűrű hat felsőrészből, és természetesen egy gyűrűsínből áll. A felső elemek egyenként nyolc darab szirmot kaptak, amelyek alsó-, és felső részébe egyaránt drágaköveket foglaltak a készítők. A gyűrű „záróelemén” azonban mindösszesen hat darab szirom található, azonban még ebből a részből emelkedik ki a szintén aranyból készített három részből álló bibe is.

Kotti Srikanth, a büszke ékszertervező.

A gyűrű teljes pompájában Srikanth, „The Diamond Store by Chandubhai” nevű ékszerüzletében tekinthető meg. Az ékszerüzlet immár Dél-India, pontosabban Haidarábád városának büszkesége lett, hála az egész világot futótűzként bejárt nagyszerű hírnek.

Fotó: Guiness World Records, Mangalore Today 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on

Háromezer éves aranylelet Jeruzsálemben.

Háromezer éves aranylelet Jeruzsálemben.

Az Első templom korából származó leletet, meglepő módon, egy kilenc éves kisfiú találta meg. A jeruzsálemi Templom hegyen folytatott átszitáló program keretében, egész pontosan augusztusban volt ekkora szerencséje az ásatáson családtagjaival együtt dolgozó Binyamin Miltnek.

Salamon király óta a földben hevert.

Az egyedülálló lelet, annyira meglepte az archeológusokat is, hogy első pillantásra azt gondolták, hogy valami modern ékszert talált meg a kis Binyamin. A kivételesen jó állapotban megmaradt aranyleletet megvizsgálva azonban kiderült, hogy valami rendkívül különleges darabra akadt rá a kis régész.

Binyamint társai, és családja hősként ünnepelik.

Az ékszer, amely valójában nagyon pici, mindösszesen 6×4 mm méretű, azért is olyan értékes, mert amellett, hogy aranyból van, és tökéletes állapotú, ráadásul még nagyon különleges technikával is készült.

A granulációs díszítés fortélyát, amely ezt az ékszert is jellemzi, csak a legkiválóbb aranyműves mesterek ismerték. A technológia lényege az volt, hogy vékony aranylemezeket alakítottak ki az aranyművesek, azután ezeket a lemezeket olvadáspont feletti hőmérsékletnek tették ki. Ekkor a a fizika megtette a dolgát, és a felületi feszültség hatására ezek a felhevített aranylemezek, szabályos kis golyócskákká húzódtak össze.

Ez a megoldás látszik a piciny arany ékszeren is, amely a projektvezető régész Zachi Dvira szerint egy komolyabb nyaklánc, vagy karkötő egy darabja lehetett.

A következtetés nagyon is logikus, és azonnal felveti annak a kérdését is, hogy mégis ki lehetett az ékszer viselője.

A csodálatos aranylelet egy komolyabb ékszer darabja lehet.

Dvira szerint az átszitálás alkalmazása miatt, az elmúlt 15 évben, a résztvevő 200.000 önkéntes segítségével számos lelet került már elő, azonban a fenti konstellációhoz még csak hasonló sem.

Egy ilyen kvalitású ékszert kizárólag rendkívül magas rangban álló ember viselhetett, hiszen 3000 évvel ezelőtt még ugye nem volt ilyen széles körben elérhető az arany alapanyag, mint napjainkban.

A továbbiakban csak reménykedhetünk abban, hogy sikerül az arany ékszer több részét is megtalálni, és egyszer teljes pompájában meglátni ezt a műalkotást.

Fotók: Temple Mount Sifting Project, The Times of Israel

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on

Michelle Obama választása

Michelle Obama választása.

Ahogy az amerikai választások a végéhez közeledtek, mindenki bedobta, amit a leghatékonyabbnak gondolt a cél elérésének érdekében. Nem volt ez másként a demokrata jelölt, már hivatalosan is elnök Joe Biden esetében sem.

A demokrata párt nagygyülésén nem más szólalt fel Joe Biden mellett, mint a korábbi first lady, Michelle Obama. A váratlan dolog azonban nem ez volt, hanem az, hogy a korábbi elnök felesége, egy olyan nyakláncot választott kiegészítőként, amely felrobbantotta az internetet.

Michelle Obama választása.

A Twitterezők között futótűzként terjedt el a VOTE feliratot mintázó arany nyaklánc fotója, amely a készítő céget azonnal az élvonalba katapultálta.

A 14 karátos aranyból készített ékszert a ByChari nevű cég készítette, amely természetesen egyedi megrendelést teljesített a nyaklánc megalkotásakor. Azonban a fehér, sárga, vagy rosé aranyból megrendelhető nyaklánc a nagyközönség számára is elérhető, és bármilyen felirattal elkészíti azt a cég.

Gyémántokkal szépen csillog.

Az egyetlen megkötés, hogy mindösszesen tíz betűt tartalmazhat a – 14 karátos arany nyakláncon – látni kívánt szó.

A ByChari a megrendelést követően három-négy hét készítési időt ad meg vásárlóinak, és ékszereiket – a kialakult járványhelyzetre való tekintettel – díjmentesen szállítják ki.

Chari Cuthbert, az ékszertervező.

A 2012-ben alapított, los angelesi márka tulajdonosa Chari Cuthbert, a 14 karátos ékszereket átszámítva 121.000 Ft-tól árulja. Természetesen rendelhető gyémántokkal kirakott modell is, amely átszámítva nagyságrendileg 270.000 Ft-ba kerül.

Fotó: Forbes, Independent, ByChari