Marie Antoinette milliárdos karkötője.
Idén ősszel egy régiséggyűjtő kivételes gyűjteményi darabbal bővítheti kollekcióját. A Christie’s aukciósház jóvoltából ugyanis Genfben, a Four Seasons Hotelben, kalapács alá kerül a szenvedélyes ékszergyűjtő hírében álló Marie Antoinette gyémántkarkötője.
Az ékszert a Christie’s cég, a november 9-én megrendezésre kerülő Magnificent Jewels nevű aukciója legragyogóbb tételeként tartja számon. Ezért aztán nem is lehet véletlen a karkötő becsült leütési ára sem, amit kétmillió és négymillió dollár közé tettek a szakértők. A várt leütési ár így, a mai árfolyamon számolva nagyjából 590 millió és 1.2 milliárd forint közé tehető.
Legendás tulajdonos, legendás karkötője.
A csodálatos állapotban lévő, gyémánt karkötő szettet, az uralkodónő 1776-ban kapta férjétől XVI. Lajostól, hatodik házassági évfordulójuk emlékére. Erre a tényre XVI. Lajos személyes levelezéséből derült fény.
A hivatkozásul szolgáló levélben, az uralkodó az ékszerészt is megjelölte és a vásárlásra vonatkozó pénzügyi adatokat is leírt. A királyi család ékszerészeként tevékenykedő Charles-August Boehmer és üzlettársa Paul Bassenge, 29.000 livre előleget vettek fel az uralkodótól az ékszer megrendelésekor. Ez az összeg mai árfolyamon számolva körülbelül 560.000 dollárt, vagyis nagyjából 165 millió forintot jelent.
A karkötő szett szédítő árcédulát kapott készítőitől, hiszen 250.000 livre volt az ára, ami nagyjából 1.4 milliárd forintnak felel meg.
Élisabeth Vigée Le Brun közismert festménye: Marie Antoinette rózsával.
A rendkívüli szépségű ékszerszett története igen kalandos. Ahogy történelmi tanulmányainkból is tudhatjuk, Marie Antoinette 1793-ban Párizsban – férjéhez hasonlóan – a guillotine alatt végezte. Az uralkodónő azonban két évvel halála előtt, egy fa dobozkát jutattott el megőrzésre, a Brüsszelben szolgálatot teljesítő Mercy-d’Argenteau grófnak.
Ez a dobozka 1794-ig érintetlen is maradt, de Marie Antoinette halála után felnyitották, és megtalálták benne a 110 darab gyémántot tartalmazó, csodálatos karkötő szettet.
Az értékes különlegességet Marie Antoinette lánya Mária Terézia Sarolta kapta meg, és azt halálakor három unokahúgára és egy unokaöccsére hagyta.
A Christie’s álláspontja szerint lehetséges, hogy a történelmi jelentőségű karkötőszett egy-két gyémántját a hosszú évszázadok alatt pótolták már. A cég szakértői abban egészen biztosak azonban, hogy a kapcsolókon található foglalás pontosan olyan, ahogyan azt a szomorú sorsú Marie Antoinette megálmodta.
Fotók: Christie’s
-
„Royal shield” 14 karátos aranygyűrű
140.060 Ft Kosárba teszem -
„Golden leaves” 14 karátos aranygyűrű
172.490 Ft Kosárba teszem -
„Golden fan” 14 karátos aranygyűrű
172.490 Ft Kosárba teszem -
„Scarlet queen” 14 karátos aranygyűrű
293.985 Ft Kosárba teszem -
„Golden rose” 14 karátos aranygyűrű
212.440 Ft Kosárba teszem -
„Gondola d’oro” 14 karátos aranygyűrű
220.195 Ft Kosárba teszem -
„Raindrops” 14 karátos aranyfülbevaló
23.100 Ft Kosárba teszem -
„M-Hoop” 14 karátos aranyfülbevaló
48.300 Ft Kosárba teszem