Ragyogó svájci idő

Ragyogó svájci idő.

Természetesen amikor ékszerekről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a csodálatos karórák mellett sem. A hölgyek számára dedikált órák egyik gyönyörű képviselője a tizenöt éve alapított MB&F Horological Lab vállalat terméke.

A céget, az órás körökben jól ismert Maximilian Brüsser alapította. A fiatal, és dinamikus vállalkozás nagyon hamar letette a névjegyét ebben, a jellemzően tradícionális szakmában.

Különleges karóráik olyan gyűjtői ritkaságoknak számítottak már megjelenésükkor, amelyeket kizárólag a legvagyonosabb vásárlók engedhettek meg maguknak. A cég karórái mindenképpen kortárs művészeti alkotásoknak minősülnek, és az MB&F (Maximilian Brüsser & friends) erre az érzésre rá is erősít, hiszen mechanikus művészeti alkotásokkal feltöltött galériákat is üzemeltetnek, a bázist jelentő Genf mellett, már Dubajban, Hongkongban, és Tajpejben is.

A hölgyek kedvében …

A cég a 2019-es évre elkészítette az első hölgyek számára kínált karóját, a Legacy Machine FlyingT nevet viseli. A modell egy igazi, szoborszerű műalkotás, amelynek mechanikus szerkezete, gyakorlatilag vertikálisan helyezkedik el a domború zafírüveg alatt.

Természetesen több változatot is kínál az MB&F a vásárlói számára, így bárki megtalálhatja a kedvére való karórát. Az egyik változat 168 darab kiváló minőségű gyémántot visel magn, amelyek összesen 1,7 karátosak.

A Pavé Diamond Edition nevű változat, az előbbivel szemben, már 558 darab drágakövet visel magán, amelyek összesen 3,5 karátosak. A FlyingT harmadik változata pedig, az a Baguette Diamond Edition nevű verzió, amelynek tokjába 294 darab baguette csiszolású gyémántot foglaltak cég mesterei, és a kövek összesen 8,2 karátosak.

Mindhárom változat óraszerkezete, ugyanaz a mechanikus, saját fejlesztésű, és építésű kaliber, amely már tourbillon gátszerkezete miatt is egy komolyabb vagyonelemmé teszi ezt a csodálatos karórát.

Fotók: MB&F Horological Machines
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Ezek is érdekelhetnek: