Posted on Hozzászólás most!

A természet igazi csodája.

A címként választott kijelentés a Christie’s aukciós ház szakértőinek gondolata. Azt a csodálatos drágakövet minősítették így, amely az idén novemberben megrendezésre kerülő, „Magnificent Jewels” nevű árverés egyik gyűrűjét díszíti.

A Christie’s vezetője, Rahul Kadakia elmondta, hogy a „Bleu Royal” névre keresztelt drágakő, és a felhasználásával készített gyűrű igazi gyűjtői ritkaságnak tekinthető. A csepp formára csiszolt, hibátlan, élénk színű drágakő már ötven éve egy magángyűjtemény részét képezi.

A „Bleu Royal” teljes pompájában.

A 17.61 karát súlyú kő, a Christie’s története során a harmadik legnagyobb ilyen jelentőségű darab. Természetesen a gyűrű kikiáltási ára is tükrözi ezt. A legendás aukciósház a gyűrű leütési árát valahol 35 és 50 millió dollár közé várja.

Igazán jól példázza a gyűrű jelentőségét, hogy azt már most a valaha volt legkülönlegesebb árverési tételekkel emlegetik egy szinten.

Minden idők legdrágább kék gyémántja az „Oppenheimer Blue” nevű, smaragd csiszolású drágakő volt. Az ezzel a kővel készített gyűrűt 2016-ban, 57.5 millió dollárért ütöttek le.

Az „Oppenheimer Blue” gyémánt

A 14.62 karát súlyú „Oppenheimer Blue” különlegessége, hogy a gyémántok osztályozására hivatott szervezet, a GIA (Gemmological Institute of America) akkor a legnagyobb, intenzív kék színű gyémántként ismerte el.

Az „Oppenheimer Blue” felhasználásával készített, csodálatos platina gyűrű jelentőségére jó példa, hogy akkor a világ második legdrágább aukciós ékszere lett. A tétel ragyogását csak a „Pink Star” nevű, rózsaszín gyémánt tudta halványítani a maga 71.2 millió dolláros leütési árával.

A „Blue Moon of Josephine” gyémánt

A 14.62 karát súlyú „Oppenheimer Blue” gyémántot követi a 2015-ös aukció csillaga, a párna csiszolású „Blue Moon of Josephine” kék gyémánt, amely 12.03 karátos súlyával, és 48.4 millió dolláros leütési árával vonult be az aukciók történelem könyveibe.

A „Blue Moon of Josephine” kék gyémánt csiszolása hat teljes hónapig tartott. Ez, egy eredetileg 29.62 karát súlyú nyers gyémánt volt, és a dél- afrikai Cullinan bányából került földfelszínre. A csiszolás végeztével, és a megfelelő vizsgálatok befejeztével a „Blue Moon of Josephine” hivatalosan hibátlan, zárványoktól teljesen mentes gyémánttá minősítették.

Fotók: Christie’s, Sotheby’s

Posted on Hozzászólás most!

Rekordöntögető burmai rubinok Monacóban.

Galambvér vörös, burmai rubinok. Nagyjából ezt a kategóirát lehetett a szamában etalonnak tekinteni, amikor a különleges vörös drágakövekre terelődött a téma.

A 2023-ban, a Monacói Hercegségben megrendezett rekordöntögető árverés, a francia aukciósház, az Artcurial nevéhez fűződik. A cég közlése szerint aukciójának csillagát a gyémántokkal, és egy 7.1 karát súlyú burmai rubinkővel díszített gyűrű jelentette, amely a becsértékének tizenkétszeres értékén kelt el.

Ezt a 2,9 millió eurós leütési árral értékesített gyűrűt, a Guillemin & Soulaine ékszerészház készítette 18 karátos sárgaaranyból. A gyűrű igazán klasszikus vonalvezetésű, hiszen egy virágot formáz, amelynek középpontjában található a ragyogó burmai rubin. A burmai (pontosabban ma már myanmari) Mogok bányából származó drágakő szépségét a készítők tíz darab, egyenként 0.4-0.5 karát súlyú gyémántokkal emeli ki, amelyek a virág szirmait szimbolizálva alkotnak tökéletes harmóniát.

Cikkünk nem lehetne teljes, ha nem ejtenénk szót arról, hogy ez a karátonként 459.000 amerika dollárba kerülő 3.3 millió dolláros tétel „csak” a 2023-as évben volt a második legdrágább aukciós tétel a piacon.

Nézzük hát a világ legdrágább rubinjait.

Amikor a Harry Winston ékszerészház ékszere, mint aukciós tétel megjelenik egy Christie’s által szervezett árverésen, akkor már lehet sejteni, hogy különleges „árcsata” várható a résztvevő gyűjtők között. A Harry Winston „The star of Africa” nevű medálja sem okozott csalódást a szakmai közönségnek, hiszen a különleges ékszer leütési ára mintegy 3 millió amerikai dollár lett. Az 54.95 karát súlyú mozambiki rubinkő így messze túlteljesítette a körülbelüli egymillió svájci frankos becsértékét.

Ennek a Harry Winston által készített ékszernek a különlegessége – a rubin minősége mellett – az volt, hogy kompletten egy gyémántos nyaklánccal együtt, szettben készült a medál. A medált önállóan, egy nyakláncon, vagy a „mellékel” gyémántos különlegességen is lehet viselni. Ha egy igazán fényűző szettre vágyik a tulajdonos, akkor a különleges medált bepattinthatja a gyémántos nyaklánc medáljába, és így egy igazi szemkápráztató ritkaságot viselhet a nyakában. Igazi rafinált Harry Winston megoldás.

A Sotheby’s aukciósház egyik jelentős sikere volt a következő aukció, amelyen a burmai „galambvér vörös” rubint árverezték. A drágakő jelentőségét jól mutatja, hogy csodálatos színe, és 25.59 karátos súlya a legnagyobbak közé emelik. A „Sunrise Ruby” nevét egy 13. századi perzsa költemény ihlette, és 2016-ban – a Cartier által gyűrűbe foglalt drágakő – 30.3 millió amerikai dollárért talált gazdára.

Minden kétséget kizáróan a világ legjelentősebb, legnagyobb, és legdrágább rubinja az Estrela de Fura nevű drágakő lett. Az idei évben megrendezett Sotheby’s aukció valódi szupersztárja lett a mozambiki Fura nevű bányából kibányászott „galambvér vörös” drágakő. Az 55.22 karát súlyú rubin, stílusosan a Fura csillaga nevet viseli (Estrela de Fura), és a nevezetes aukción egy közel-keleti gyűjtő 34.8 millió amerika dolláros leütési áron jutott hozzá.

Ezzel az Estrela de Fura a világ legdrágább színes drágaköve lett (Természetesen a színes gyémántok piacát külön kell kezelni). Ahogyan egy világrekorderhez méltó, már a felszínre hozatalát követően óriási figyelem kísérte, hiszen már csiszolatlan nyerskő állapotában látták a szakértők a csodálatos színét, nem beszélve elképesztő 101 karátos súlyáról.

A fenti érdemei mellett, még egy óriási jelentősége van az Estrele de Fura nevű rubinnal. A kő a burmai rubinok hegemóniáját törte meg, és új etalont állított fel mozambiki rubinként. Szakmai szempontból ez egy igazi paradigmaváltást jelent.

Fotók: Sotheby’s, Christie’s, Artcurial

Posted on Hozzászólás most!

Gyémánt iPhone tok, a világ legdrágábbja.

Az Apple termékpalettája dedikáltan a kiváló minőségű, prémium kategóriás elektronikai termékekre épül. A Steve Jobs alapította tech cég olyannyira sikeres termékei pozicionálásában, hogy telefonjai, számítógépei már-már státuszszimbólum kategóriába esnek.

Ennek a mindenki által jól ismert jelenségnek az apropójaként számos modifikációt lehet találni a cég termékeivel kapcsolatban, jellemzóen természetesen olyanokat, amelyek még kívánatosabbá teszik a luxus szerelmesei számára a cupertinoi cég termékeit.

Nincs ez másként a híres Graff gyémántkereskedő cég luxuskiegészítőjével sem, amely – ára tekintetében – minden eddigi iPhone modifikációt maga mögé utasít. Talán nem meglepő, hogy a luxustokokat készítő Caviar International nevű cég orosz tulajdonban van, és a híres brit Graff gyémánt kereskedővel folytatott együttműködésének gyümölcse az iPhone 15 kompatibilis, ragyogó telefontok. A luxuskiegészítők világa iránt érdeklődő olvasóink számára talán ismerősen csenghet a Caviar International neve, hiszen a cég azzal hívta fel magára a piac figyelmét, hogy kizárólag extravagáns, elképesztő árcédulával rendelkező telefonos kiegészítőket készít.

Az orosz cég három darab 18 karátos fehérarany, illetve platina tokot készített, amelyeket a legkiválóbb briliáns- és markíz csiszolású drágakövekkel díszítették. A különleges tokok mindegyikére 511 darab értékes drágakő kerül. Ezek a tokok az iPhone 14 Max Pro modellre készültek eredetileg, de természetesen az iPhone 15 kollekcióra is rákerülhetnek.

A Snowflake nevű projekt lényege, hogy ezeket a csodálatos kézműves tokokat a cég a brit Graff által készített különlegesen egyedi kialakítású medálokkal koronázza meg. Ezek a medálok önmagukban, egyenként mintegy 75.000 amerika dollár értéket képviselnek.

Az így elkészített iparművészeti alkotás természetesen megvásárolható, azonban a reménybeli tulajdonosnak alaposan a zsebébe kell nyúlnia.

Megrendelőitől a Caviar International 450.000 amerikai dollárt kért az egyedi iPhone tokért.

Azoknak, akik rajonganak a csillogó kiegészítőkért jó hír lehet, hogy a 450.000 dolláros kiegészítő kistestvéreit is elkészíti a Caviar International, azonban mindössze húsz darabos limitált szériában. Természetesen a Crystal Snowflakes SE (Swarovski Edition) nevű széria nem drágakövekkel, hanem „csak” Swarovski kristályokkal készül.

Fotók: Caviar International

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Email
WhatsApp
Posted on

A szív medál, amitől megdobban a szív.

A szív medál, amitől megdobban a szív.

A hölgyek ékszerkollekciójából nem hiányozhat a nagy klasszikus, a szív medál. Természetesen erre az alapvetésre sok gyártó rájött már, és szebbnél szebb ékszerekkel próbálja elcsábítani vásárlóit. Ilyen aranyból készített ékszer a new-yorki székhelyű Paul Forrest cég Heart’s Passion nevű medálja, amely csodás meglepetést rejt viselője számára.

A céget Paul Forrest Hartzband alapította New York-ban. Az alapító hídat kívánt létrehozni a legmagasabb igényeket kielégítő ékszerek, és a precíziós órakészítés szereplői között. Paul Forrest célja az volt, hogy „mozgásba hozza” az általa készített ékszereket, és olyan különleges élményt nyújtson az ékszerek viselőinek, amelyet más cégek nem kínálnak.

Gyöngyházzal, zafírokkal, akár fehéraranyból is rendelhető.

A tervező erőfeszítéseinek eredményeként született meg a Heart’s Passion nevű kollekció. A 18 karátos aranyból megálmodott ékszereket New Yorkban tervezik, és a svájci Fleurier-ben készítik el.

Ennek a sajátos munkaszervezésnek megvannak az előnyei, hiszen a svájci szakemberek elvitathatatlanul a legjobbak mechanikus szerkezetek készítésében.

De miért is kell finommechanikai munka egy ékszer elkészítéséhez?

A válasz nagyon egyszerű.

Azért, mert a Paul Forrest különleges arany szív medálja bizony egy mechanikus szerkezetet rejt magában. A kis mechanikus csodának az a szerepe, hogy – a medál központjában lévő – dobogó szívet működtesse.

A pulzáló szív rendkívüli megjelenést biztosít az ékszer számára.

A csodálatos ékszer elkészítéséhez a cég a legfinomabb anyagokat használja. A szív medál 50 méterig vízálló tokja és lánca 18 karátos fehér-, sárga-, és rozé aranyból készülhet. A tokban elhelyezett parányi mechanikus szerkezet 145 különálló darabból áll össze, és felhúzása után 8 órás járástartalékot biztosít a pulzáló mozgáshoz.

A precíziós svájci szerkezet.

A szerkezet minőségére szép példa, hogy nem kevesebb mint negyven darab rubin csapágykövet használnak a forgó alkatrészek surlódásának csökkentéséhez a cég svájci mesterei.

A precíziós szerkezetet egyébként egy piciny kulccsal kell felhúzni, amelyet nagyon ötletesen a láncon rejtettek el a készítők.

Ennek a 18 karátos aranyból készülő, és gyakran gyémántokkal is gazdagon díszített ékszernek a kezdő ára 19.000 dollár, ami jelenleg 5.700.000 Ft-nak felel meg.

Egy igazi különlegesség tele gyémántokkal.

A vásárlók aktívan is közreműködhetnek ékszerük megtervezésében, és a kívánt darabot teljesen egyedivé is alakíthatják. Ebben az esetben egészen 45.000 dollárig, 13.500.000 ft-ig is kúszhat a különleges pulzáló szív medál ára.

 

Fotók, videó: PAUL FORREST

Posted on

Új ékszerek, a sztár óragyárnál.

Új ékszerek a sztár óragyárnál.

Idén novemberben került először, a nagynevű Audemars Piguet néhány kiemelt butikjába egy olyan ékszerkollekció, amelyet, a márka legszebb hagyományai ihlettek. Az Audemars Piguet, és az ékszerkollekciót tervező Carolina Bucci, nem először dolgozik együtt.

Carolina Bucci

A két legendás név, először 2016-ban került üzleti kapcsolatba egymással, és egészen 2020-ig kellett várni, erre a jelentős visszatérésre.

Carolina Bucci, K.I.S.S. (Keep It Super Simple) nevű 18 karátos aranyból készült nyakláncai, és aranykarkötői nagyon látványos darabok. A tervező, a svájci óramanufaktúra, méltán híres karóra kollekciójából merítette az ihletet.

K.I.S.S. nyaklánc

A K.I.S.S. kollekció karkötői, két féle méretben készülnek, és számos színvariáció áll az ékszerek szerelmeseinek rendelkezésére. A karkötők „társaként” tervezett, 18 karátos aranyból készített nyaklánc, csodálatos harmóniában áll, a karkötőkkel.

K.I.S.S. karkötők

A kézművesség kiemelt szerepe mellett, az egyszerűséget, a letisztult formavilágot hangsúlyozza a tervező. Olyan értékek ezek, amelyeket az Audemars Piguet is szívesen magáénak vall.

Ahogy Francois-Herry Bennamias, az Audemars Piguet ügyvezetője fogalmazott, bár az óramanufaktúra komplikált szerkezetű karórákat készít, mégis Carolina Bucci elképzelése a kezdetektől megragadta Őket.

Az együttműködésük gyümölcseként pedig, a Londonban, Hongkongban, Barcelonában, Nagoyában, és Dallasban található Audemars Piguet butikokban megvásárolhatók az ékszerek.

Fotó: professionaljeweller.com, carolinabucci.com

 

[mc4wp_form id=”1986″]

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
WhatsApp
Posted on Hozzászólás most!

Az észak-amerikai rekorder gyémánt.

Az észak-amerikai rekorder gyémánt.

A gyémántbányászat világában óriási hírértéke van egy-egy különleges leletnek. Amikor a legnagyobb drágakövekről esik szó, mindenkinek az afrikai bányák jutnak eszébe. Igen fontos lelőhelyek akadnak észak-amerikában is, konkrétan Kanadában. A kontinens legnagyobb gyémántját 2018-ban találták meg az északi sarkkörtől mindössze 135 mérföldre fekvő Diavik bányában.

A Diavik bánya

A kanadai bányának nem ez volt az első rekordernek számító lelete, hanem a 2015-ben kibányászott 187,7 karát súlyú, Foxfire névre keresztelt gyémánt. Később a ragyogó drágakövet egy 37,87 karát súlyú briliáns, és egy 36,80 karát súlyú csepp formára csiszolt kőként értékesítették. A drágakövek akkor 1,3 millió dolláros bevételt termeltek.

A Kanada észak-nyugati területén megtalált jelenlegi rekorder súlya 552,74 karát. Az intenzív sárga színű gyémánt méretei egy tyúktojáséval vetekszenek. A 33,74 mm x 54,56 mm méretű drágakövet a bányászok a Diavik bánya egyik hasznosító üzemének ellenőrzése alkalmával találták meg.

A tojás méretű rekorder gyémánt.

A drágakő jelentőségét szépen mutatja, hogy a világ 30 legnagyobb gyémántja között foglal helyet. A világ legnagyobb gyémántja a 3106 karát súlyő Cullinan volt, amelyet a dél-afrikai Pretoria közelében találtak még 1905-ben. A Cullinan leginkább arról ismert, hogy miután számos kisebb követ csiszoltak belöle, a két legnagyobb a brit királyi koronába került. Ezek a gyémántok a mai napig megtekinthetők a londoni Tower-ben.

Fotók: Mining.com

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on

A Cartier ékszerház párduca.

A Cartier ékszerház párduca.

Kevés ékszermárka ragyog olyan fényesen alapítása óta a szakma egén, mint a Cartier ékszerház. A Cartier titka talán az, hogy alapítójának, Louis-Francois Cartier-nak a szellemiségét a mai napig őrzi a neves márka. Nehéz örökség ez, hiszen az 1819-ben született tehetséges ékszerész és üzletember már életében is legendás modelleket adott a világnak.   

Jelent már meg írásunk a cég néhány ikonikus darabjáról, azonban a most bemutatni kívánt ékszerkollekció kétségkívül a legismertebb és egyik leghosszabb ideje forgalomban lévő Cartier modell mind közül. A csodálatos ékszerkollekció neve: Panthére. 

Aranyból készült Cartier Panthére karkötő, gyémántokkal, smaragdokkal, és ónix kövekkel.

A történet egészen 1914-ig nyúlik vissza, amikor is az alapító unokájának, a párizsi főhadiszállás vezetőjének Louis Cartier-nak a megrendelésére, a 20. század elejének egyik legnagyobb francia illusztrátora, George Barbier elkészített egy meghívókártyát. A cég egyik ékszerkiállítására szóló, művészi kivitelű meghívókártyán egy női alak volt látható, nyakában egy hosszű nyaklánccal, lábánál pedig egy békésen heverő fekete párduccal. 

Természetesen már 1914-ben meg is jelent a párduc szimbolikájával elkészített Cartier karóra, amely a jellegzetes foltos mintát gyémántok és fekete ónix kövek kavalkádjával érte el. A ragyogó modell sikerére jó példa, hogy a Cartier a következő évben is bemutatott egy új modellt, amely egy igazi ékszeróra volt. Ezt a darabot, a ruhájára kellett feltűznie a tulajdonosának.

Ez a csodálatos darab egy igazi művészi ékszerkompozíció volt, amely határozottan reflektált az 1914-es bemutatott karórára a gyémánt és ónix díszítéseivel. A modell elkészítési munkálatait a londoni üzlet vezetője, a másik unoka, Pierre Cartier felügyelte.

A mechanikus szerkezettel készülő Cartier óra szögletes óratokot kapott. Az óratok, a rögzítőkarika és a zárszerkezet egyaránt gyémántokkal és fekete ónix kövekkel volt díszítve, így mintázva meg a párduc bundáját. Ez a visszakacsintás az 1914-es modellre elindította a sikerszériát, amelyet Cartier Panthére néven ismerünk. 

A Cartier Panthére karóra 1914-ből.

A párduc teljes pompájában először egy Cartier cigarettatárcán tűnt fel. Az ónix, platina és gyémántok felhasználásával elkészített cigarettatárca annak a Jeanne Toussaint-nek készült, aki a legenda szerint az egész Cartier Panthére kollekciót ihlette. A divatikonként számontartott Jeanne Toussaint egyébként a Cartier kreatív igazgatója és Louis Cartier kedvese volt. A hölgy közismert beceneve a „Le Panthére” volt.

A húszas évektől több Cartier ajándéktárgy, illetve ékszer készült a párduc mintával. A következő nagy lépésre 1948-ban került sor, amikor Windsor hercege, nejének egy párducos brosstűt rendelt a Cartier ékszerháztól. A következő évben a herceg megkapta a kitűzőhöz tartozó fülbevalókat is. A következő évben Windsor hercege rendelt egy másik brosst is, amely gyémántokkal és zafírkövekkel készült és a központi eleme egy ragyogó, 153,35 karátos kaboson csiszolású zafír volt.

A Cartier ház számos megrendelést kapott a párducos ékszereire. Természetesen ez nagyban volt köszönhető annak, hogy az 1950-es évektől kezdve rengeteg híresség állt be a sorba, és rendelt valami különleges darabot a cég Panthére kollekciójából. A Cartier, a Panthére szellemiségét átörökítve a hosszú évtizedek alatt, számos olyan hírességet is megnyert magának, akik első pillantásra nem igazán tűntek az ékszerészcég célközönségének. Ilyen sztár volt például Pierce Brosnan, vagy a Rolling Stones gitárosa Keith Richards is. 

A Cartier Panthére modern gyűrűje, fehéraranyból, gyémántokkal és smaragdokkal.

Mint ahogy oly sok mindenben, az ékszerszakmában is a kulcs a sikerhez a megújulni tudás képessége. Itt azonban arra különösen kell figyelnie a márka felépítőjének, hogy önazonos maradjon és azokat az értékeket, amelyeket az eredeti termék hordozott, megőrizze. A Cartier példásan vizsgázott e téren is.  

Az idők szavát meghallva, ma a Cartier Panthére kollekció olyan alternatívát kínál vásárlóinak, amely a legendás ház gyönyörű ékszerkollekcióját ma is a legnagyobbak közé emeli. 

Érdemes hát napjainkban is időt szentelni a Cartier Panthére kollekciójának tanulmányozására, hiszen modern klasszikusok ezek az ékszerek. Olyanok, amelyeket érdemes megőriznunk a jövő generációjának. 

Fotók: Cartier

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on Hozzászólás most!

Marie Antoinette milliárdos karkötője.

Marie Antoinette milliárdos karkötője.

Idén ősszel egy régiséggyűjtő kivételes gyűjteményi darabbal bővítheti kollekcióját. A Christie’s aukciósház jóvoltából ugyanis Genfben, a Four Seasons Hotelben, kalapács alá kerül a szenvedélyes ékszergyűjtő hírében álló Marie Antoinette gyémántkarkötője. 

Az ékszert a Christie’s cég, a november 9-én megrendezésre kerülő Magnificent Jewels nevű aukciója legragyogóbb tételeként tartja számon. Ezért aztán nem is lehet véletlen a karkötő becsült leütési ára sem, amit kétmillió és négymillió dollár közé tettek a szakértők. A várt leütési ár így, a mai árfolyamon számolva nagyjából 590 millió és 1.2 milliárd forint közé tehető.

Legendás tulajdonos, legendás karkötője.

A csodálatos állapotban lévő, gyémánt karkötő szettet, az uralkodónő 1776-ban kapta férjétől XVI. Lajostól, hatodik házassági évfordulójuk emlékére. Erre a tényre XVI. Lajos személyes levelezéséből derült fény.

A hivatkozásul szolgáló levélben, az uralkodó az ékszerészt is megjelölte és a vásárlásra vonatkozó pénzügyi adatokat is leírt. A királyi család ékszerészeként tevékenykedő Charles-August Boehmer és üzlettársa Paul Bassenge, 29.000 livre előleget vettek fel az uralkodótól az ékszer megrendelésekor. Ez az összeg mai árfolyamon számolva körülbelül 560.000 dollárt, vagyis nagyjából 165 millió forintot jelent.

A karkötő szett szédítő árcédulát kapott készítőitől, hiszen 250.000 livre volt az ára, ami nagyjából 1.4 milliárd forintnak felel meg.

Élisabeth Vigée Le Brun közismert festménye: Marie Antoinette rózsával.

A rendkívüli szépségű ékszerszett története igen kalandos. Ahogy történelmi tanulmányainkból is tudhatjuk, Marie Antoinette 1793-ban Párizsban – férjéhez hasonlóan – a guillotine alatt végezte. Az uralkodónő azonban két évvel halála előtt, egy fa dobozkát jutattott el megőrzésre, a Brüsszelben szolgálatot teljesítő Mercy-d’Argenteau grófnak. 

Ez a dobozka 1794-ig érintetlen is maradt, de Marie Antoinette  halála után felnyitották, és megtalálták benne a 110 darab gyémántot tartalmazó, csodálatos karkötő szettet.

Az értékes különlegességet Marie Antoinette lánya Mária Terézia Sarolta kapta meg, és azt halálakor három unokahúgára és egy unokaöccsére hagyta.

A Christie’s álláspontja szerint lehetséges, hogy a történelmi jelentőségű karkötőszett egy-két gyémántját a hosszú évszázadok alatt pótolták már. A cég szakértői abban egészen biztosak azonban, hogy a kapcsolókon található foglalás pontosan olyan, ahogyan azt a szomorú sorsú Marie Antoinette megálmodta.

Fotók: Christie’s

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on Hozzászólás most!

Született hercegnők eljegyzési gyűrűi.

Született hercegnők eljegyzési gyűrűi.

Az egyik legfontosabb állomás egy nő életében az eljegyzése pillanata, amikor a szeretett személy megkéri a leendő arát, hogy kössék össze életüket, a konvenciók által definiált formális módon. Ilyenkor a szokás szerint a férfi, szíve hölgyének egy eljegyzési gyűrűvel kedveskedik, amely manapság rendkívül sokféle lehet. (Audrey Hepburn Breakfast at Tiffany’s mozija után tudjuk, hogy egy kedves bizsu gyűrű is akár.)

Azonban minden hölgy álma, hogy a fehér lovon érkező lovagja csodálatos eljegyzési gyűrűvel lepi meg, és igazi hercegnőhöz méltó elbánásban részesíti. De vajon milyen eljegyzési gyűrű dukál egy valódi, született hercegnőnek? Erre következő összeállításunkban próbálunk meg választ találni, három született hercegnő eljegyzési gyűrűjét bemutatva.

Beatrix, yorki hercegnő:

II. Erzsébet és Fülöp edinburgh-i herceg unokája, aki kilencedik helyen szerepel az Egyesült Királyság trónöröklési rendjében 2020 július 17-én kötötte össze életét Edoardo Mapelli Mozzi-val, egy privát családi ceremónia keretében. A pár eredetileg a londoni St. James palotában tervezte lebonyolítani az esküvőt, azonban a járványhelyzetre való tekintettel döntöttek végük a szűk körű esküvő mellett.

Shaun Leane kreációja a yorki hercegnő számára.

 

Az ifjú férj a neves angol ékszertervező, Shaun Leane segítségét kérte a különleges eljegyzési gyűrű elkészítéséhez. A viktóriánus, valamint az Art Deco stílus ötvözésével készített eljegyzési gyűrű platinából és gazdag gyémánt díszítéssel készült. A kézzel készített darab nagyon egyedi, hiszen az eljegyzési gyűrű mellé a pár karikagyűrűit is Shaun Leane készítette. Ez azért is fontos, mert így a hajlított karikagyűrű, valamint az eljegyzési gyűrű tökéletes összhangban tud az ifjú feleség újján mutatni. A legtisztább, GIA certifikáttal ellátott gyémántokat használta a tervező, aki még arra is figyelt, hogy a kövek kizárólag hitelesített, etikus bányából származzanak.

Eugénia, yorki hercegnő.

Beatrix húga, Eugénia brit királyi hercegnő még 2018-ban házasodott össze, az akkor már hosszú évek óta párjának választott Jack Brooksbank-kel. Főúri szokás szerint az ifjú férj a királynőtől ajándékba kapott „Welsh gold”-ból (Wales tartományból származó arany alapanyag) készíttette el az eljegyzési gyűrűt.  A csodálatos ékszer számos – a Buckingham palotában – készített esküvői fotón is feltűnt. 

Eugénia hercegnő eljegyzési gyűrűje.

A klasszikus eleganciát sugárzó jegygyűrű középpontjában egy ovális, korál színű padparadzsa zafír kapott helyett. Ezt a kivételesen ritka drágakövet a készítők gyémántokkal vették körül. A gyűrű további érdekessége, hogy a fazonja kísértetiesen hasonlít Eugénia édesanyjának, Sára yorki hercegnőnek az eljegyzési gyűrűjéhez. Azt az eredeti eljegyzési gyűrűt az ifjú vőlegény, második András tervezte Sára hercegnőnek, az 1986-os eljegyzésükre.

Viktória, svéd koronahercegnő.

Természetesen az angol királyi család tagjai mellett szót kell ejteni a népszerű és közismert Viktória svéd koronahercegnőről is. A királyi fenség párjával, a svéd üzletemberrel Daniel Westlinggel, 2010 júniusában kötötte össze az életét. Érdekes módon a hercegnő a lehető legklasszikusabb eljegyzési gyűrűt kapta akkori jegyesétől.

A lehető legklasszikusabb fazon, a híres gyémánt szoliter.

Eljegyzési gyűrűnek kiváló választás volt, ez a brilliáns csiszolású gyémánt kővel díszített, szoliter fazon. A gyűrű kifinomult eleganciáját még inkább kiemeli, hogy fehéraranyból készítették el azt az aranyművesek. A svéd királyi hercegnő és üzletember férjének gyűrűválasztása üdítő példa arra, hogy bizony sok esetben a lehető leghagyományosabb fazonok bizonyulnak a legelegánsabb és legjobb választásnak.

 

Fotók: Shaun Leane, Tiffany&Co., Getty

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on Hozzászólás most!

A Tiffany ékszerház legendás tervezője.

A Tiffany ékszerház legendás tervezője.

Kétségtelen, hogy amennyiben valaki meghallja a Tiffany márkanevet a csodálatos ékszerek és a különeges luxus hangulata azonnal az eszébe jut. Nem véletlen ez, hiszen az amerikai ékszerészház olyan legendát épített maga köré, amely – mint ahogy Audrey Hepburn példája is mutatja – még a mozifilmekben is megállja a helyét.
Természetesen ez a hírnév hosszú távon nem maradhatott volna meg a köztudatban, ha a Tiffany nem dolgozik együtt olyan legendává érett tervezőzsenikkel, mint amilyen az idén, 80 éves korában elhunyt, Elsa Peretti volt.

A legendás Tiffany&Co. épülete a New York-i ötödik sugárúton.

Elsa Peretti, az olasz ékszertervező és fotómodell munkásságának minőségére a legszebb példa, hogy a Tiffany céggel karöltve készített ékszereinek egy része a British múzeum, a bostoni szépművészeti múzeum, illetve a houstoni szépművészeti múzeum 20. századi műalkotásokat felvonultató gyűjteményében is helyet kaptak.
A világ legsikeresebb női ékszertervezőjeként ünnepelt Elsa Peretti, olyan hatással volt az 1837-ben alapított Tiffany ékszerház arculatára, hogy a cég történetéról szóló könyvben, amelyet John Lorning írt és a „Tiffany style – 170 years of design” címet kapta, tizennyolc oldalt csak a Peretti féle ékszerek és étkészletek tettek ki. Életének fontos állomásáról, az amerikai divattervező ikonnal, Halston-nal való kapcsolatáról érdemes a NETFLIX minisorozatát megnézni.

Elsa Peretti a Tiffany legendás tervezője.

A Tiffany számára olyan jelentőségű volt Elsa Peretti munkássága, hogy egyes becslések szerint a legendás ékszerház árbevételének 10%-át az Ő tervezte darabok termelték. Az ékszertervező nem kevesebb, mint harminc teljes kollekciót tervezett a Tiffany háznak.
Olyan modellek tették őt és a Tiffany-t halhatatlanná mint a Bean, az Open Heart, vagy a Bone Cuff ékszerek, amelyek már ikonikusnak számítanak az ékszerrajongók köreiben.
A Bean ékszerek egy kicsi babszemet formáznak, az organikus formavilág szerelmeseinek lehet diszkrét darabja. Természetesen a babszem választása nem öncélú polgárpukkasztás volt a tervező részéről. Ezek az ékszerek, a mindennek a kezdetét jelentő, az újjászületést szimbolizáló babszem megformázásával, spirituális jelentőséggel bírnak.

A Bean kollekció egyik nyaklánca, itt 18 karátos aranyból.

Elsa Peretti kedvenc anyaga, az ezüst mellett, természetesen már aranyból is kínálja a Tiffany ezt a csodálatos ékszerkollekciót. Azonban akik még az arany nemesfém ékszereknél is tovább mennének, azok akár gyémántokkal kirakott babszem ékszereket is választhatnak saját ékszerkollekciójukba.
Ha az organikus formákat kedvelő olvasónk behatóan ismeri a Tiffany ékszereket, akkor beugorhat neki minden széles karkötő ősanyja, amelyet természetesen Elsa Peretti rajzolt meg a Tiffany számára.
A Bone Cuff nevű karkötők valóban látványos darabok, olyan ékszerek, amelyek mellé más különlegesség már nem való.

Az ikonikus Bone Cuff karkötő, ezüstből elkészítve.

A látványos Bone Cuff modelleket eredetileg 1970-ben ismerhette meg a nagyközönség. Az olyan sztároknak mint Liza Minelli, Sophia Loren, vagy Catherine Deneuve hála, ezek az egyedi ékszerek és konfekció ékszerek között ügyesen pozícionált darabok, azonnal a legkeresetebb karkötők közé katapultáltak.
A viselőjével valósággal eggyé váló Bone Cuff karkötők mára, természetesen többféle nemes anyagból készülhetnek. A klasszikus, ezüst változat mellett, a vásárlók megtalálhatják a 18 karátos arany karkötőket, sőt akár réz alapra felvitt, feketére lakozott modelleket is. Azoknak a hölgyeknek pedig, akik a drágakövek szerelmesei, a Tiffany valódi kövekkel kirakott karkötőket is kínál.
Háromféle méretváltozat áll a legendás ékszerészcég kuncsaftjainak rendelkezére. A kicsi, közepes, és a nagy méretű Bone Cuff karkötők olyan mai sztárok szívét is meghódította már, mint Sarah Jessica Parker, vagy Gal Gadot.

Fotók: Tiffany&Co.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email