Posted on Hozzászólás most!

Akció? Az nincs. Korrektség? Az van.

Sokan kérdezik, hogy milyen akciókkal készülünk a ballagásokra, illetve milyen időszaki akcióink vannak az üzleteinkben.

A válaszunk erre csak annyi szokott lenni, hogy egyrészt ha valakinek akciókat kell hirdetnie ott azonnal két probléma is felmerül.

Az egyik, hogy valamilyen okból nincs megfelelő forgalma így muszáj a másik, hogy van miből akciózni!

Az első állítást a szakmai korrektség jegyében nem kommentálnák, a másodikkal viszont kicsit érdemes foglalkoznunk!

Van miből akciózni.”

A mi üzletpolitikánk középpontjában minden esetben az ÜGYFÉL áll, így csupa nagybetűvel. Az ügyfél igényeit szeretnénk maradéktalanul kielégíteni, illetve szeretnénk, hogy elégedetten távozzon ügyfelünk bármelyik üzletünkből. Hiszen később is visszavárjuk …

Ennek a célunknak a leginkább akkor tudunk megfelelni, ha tiszteljük ügyfeleinket. Ennek a tiszteletnek a legfontosabb alapköve, hogy ügyfeleinket nem nézzük … elnézést a kemény megfogalmazásért, de „palimadaraknak”.

„Golden Rail” új 14 karátos aranygyűrű

A „Van miből akciózni” állítás feltételezi, hogy olyan magasságokban vannak a hirdető ékszerének árai, hogy egy 15-20 %-os akciót is elbírnak azok. Mindamellett, hogy több, mint 30 év zálog- és ékszerkereskedelmi tapasztalatunkból adódóan ismerjük a kereskedelemben használatos trükköket, mi inkább a nehezebb utat választottuk. Nehezebb, de korrektebb út az, amikor nem emeltük árainkat a csillagos egekbe csak azért, hogy aztán hangzatos árakciókkal lehessen cégünket hirdetni. Arra pedig végképp nem vetemednénk, hogy néhány tételt leárazzunk extrém alacsony árra, hogy azt hirdethessük milyen alacsony áraktól lehet nálunk aranyékszert vásárolni.

Kiváló minőségű ékszereket kínálunk, korrekt árakon. Nem beszélünk mellé, mert tiszteljük vásárlóinkat!

De a mesedélután helyett nézzük inkább a számokat, szigorúan kontextusba helyezve. Miért alakult ki a magas aranyár? Honnan indultunk? Hol tartunk most?

2008-as globális pénzügyi válság:

A világgazdaságot felrázó, 2008-as pénzügyi válság idején a 700 dollár körüli unciánkénti aranyár 1000 dollár/uncia értékre, majd erről a szintről alig három év alatt 1900 dolláros szintekig kúszott fel. Bár ez 2011-ben történelmi szintnek számított, ma véleményünk szerint sokan kérdés nélkül vásárolnák az aranyat ilyen árfolyamon.

A sokkhatás lecsengésével az aranyár hosszabb időre, mintegy 6-7 évre beállt a 2008 előtt elképzelhetetlennek gondolt 1000-1400 dollár/uncia körüli csúcsszintekre.

Mivel több neves közgazdász szerint is strukturális változások mentek végbe a világgazdaságban a 2008-as pénzügyi válságot követően, ezért borítékolható volt egy újabb sokk … azonban senki nem tudta mi lesz az, és mikor fog elérkezni.

2020: Egy ismeretlen vírus, amely letaglózza a világot:

Talán még emlékeznek olvasóink, hogy mindenki várva várta a mágikus 2020-as évet, amely bizony hozott is meglepetést az emberiség mindennapjaiba. Megtanultuk egy régi-új vírus nevét: Covid19. A vírus, amely két vállra fektette a 2008 után éledező világgazdaságot.

A vírus megjelenésével, és a lezárások kezdetével az arany ára rakétaként lőtt ki. A korábbi rekordszintek egymás után „estek el” és az árfolyam újabb történelmi magasságot ért el 2020 nyarára … az unciánkénti 2000 dollárt.

Ekkor következett egy három és fél éves időszak, amikor is az árfolyam újra kondicionálni kezdte a szakmát, és hozzászoktatott minket az 1670-2070-es árak közötti oldalazáshoz.

Jó ideig, ez lett az új norma.

2024: Háborúk, infláció, szuper választási év:

A történelem a szemünk előtt zajlik, és olyan dolgoknak vagyunk szemtanúi, amelyekről nagy eséllyel a diákok tanulni fognak később a történelem órákon. Orosz-Ukrán háború, Izrael-Hamas/Hezbollah/Libanon/Irán konfliktusok, számos egyéb fegyveres konfliktus, és globális bizonytalanság.

A fentiek mellett egy másik aspektusból is fontos dátum volt 2024, hiszen a történelem legnagyobb választási évének könyvelték el azt. A 2024-es évben 79 ország, mintegy 4 milliárd polgára szavazott az urnáknál világszerte.

A kitapintható zűrzavar a világ rendjében, és a világszerte elharapódzott infláció megtették a hatásukat az arany árfolyamára nézve is.

A sárga fém a 2024-es év első negyedéve után megállíthatatlan menetelésbe kezdett, újabb és újabb történelmi csúcsokat elérve, hogy aztán majd pontosan egy évvel később elérje a valóban sokkoló 3500 dollár/uncia árszintet.

Jelenleg ezekben a magasságokban vagyunk, ha az ékszerek alapanyagául szolgáló nemesfém árára tekintünk. Ajánljuk korábban megjelent cikkünket amennyiben részletesebben is kíváncsi arra, hogy mi is mozgatja a sárga nemesfém árfolyamát.

Mennyi az annyi?

Ha végigolvasta cikkünket, akkor végre elárulhatjuk, hogy mind új aranyékszer, mind pedig felújított aranyékszer áraink 2024 év eleji – még az extrém emelkedések előtti(!) – szinteken vannak, és egyelőre maradnak is, mert nem akciózni szeretnénk, hanem ügyfeleinknek a lehető legkorrektebb árakat kínálni.

Felújított nyakék Petőfi tér 17-18 szám alatti üzletünkből

Természetesen az ékszerek árát befolyásolhatja az elkészítésük munkaigényessége. Továbbá a – sok közgazdász szerint igazságos adófajtának tartott – fogyasztást terhelő ÁFA (általános forgalmi adó) 27%-os mértéke is jelentős nyomást gyakorol az ékszerek árára.

A fent leírtak tükrében úgy gondoljuk, hogy az új ékszerek esetében 38.000 Ft-os, a felújított ékszerek esetében 28.000 Ft-os induló árszinteken kínált 14 karátos ékszerek igazán jó ajánlatnak számítanak ma az ékszerpiacon.

 

Posted on

Aranybányászat másképp

Aranybányászat másképp.

Az ékszeripar alapanyag beszállítói oldalán kikerülhetetlen szereplők a nemesfém bányászok. A csodálatos nemesfémeket mint az arany, az ezüst, vagy a platina a föld alól komoly bányatársaságok hathatós közreműködésével kell a felszínre hozni, ezt mindenki tudja. Vagy mégsem ilyen „egyszerű” a helyzet?

Azt a tényt már kevesebben ismerik, hogy a világ teljes aranytermelésének jelentős részét, körülbelül 20%-át, kis léptékű bányászati tevékenységgel termelik ki. A fenti arányszám a drágakövek világpiacának tekintetében még meghökkentőbb, hiszen a világ kitermelésének 80%-át adják ezek az ASM (Artisanal or Small-scale Miner) bányászok. Mit is jelent ez pontosan ez az ASM?

Kis léptékű bányászat, valahol Afrikában.

Arról van szó, hogy a nagy és tőkeerős bányatársaságok kitermelési gyakorlatával szemben, az ASM bányász kézi erőt és kezdetleges eszközöket használ. Ő független szereplő, aki saját erejéből hozza felszínre az ékszeripar számára oly fontos nyersanyagot. Ez a metódus jellemzően a fejlődő országokban bevett gyakorlat, és összességében több, mint 150 millió ember megélhetését jelenti. Jól példázza az iparág jelentőségét, hogy a Zambiában 2018-ban megtartott ASM nemzetközi konferencián összesen 70 országból érkeztek résztvevő ASM szervezetek.

Ahogyan egy ilyen, gyakran szabályozatlan környezetben zajló tevékenység esetében lenni szokott, számos probléma merülhet fel a kis léptékű bányászati tevékenység kapcsán.

A legjelentősebb gondot természetesen a gyerekmunka igénybevétele, illetve az alapvető emberi jogok semmibevétele jelentik. Ilyen környezeben nem ritka a munkahelyi állapotok szabályozatlansága, így a munkahelyi biztonság hiánya, vagy a környezetvédelmi problémák felmerülése is sajnos gyakori probléma.

A bányászat egyik legismertebb környezetkárosító folyamata a higanyos kinyerési eljárás. Az eljárás során a bányászok, a higany felhasználásával a kisméretű arany- és ezüst szemcséket „foglyul ejtik”. A kémiai folyamat során amalgám keletkezik, ami elválasztja a nemesfémeket az egyéb ásványoktól. Talán említeni sem kellene, hogy mennyire környezetkárosító a higany használata.

A pusztító higany használata nagyon általános a bányászatban.

Mint ahogy a fentiekben utaltunk már rá, rendkívül széles az a réteg akinek konkrétan a mindennapi megélhetése függ a bányászati tevékenységtől. Az is belátható azonban, hogy a fenntarthatóság jegyében, valamit kezdenie kell az iparágnak a már vázolt problémákkal.

Erre az áthidalhatatlannak tűnő ellentétre adnak választ az olyan szervezetek, mint a Fairmined Organization.

A Fairmined célja megalapításakor az volt, hogy amennyire lehetséges, átláthatóvá tegye az arany beszállítói lánc első helyén álló szereplőket.

A Fairmined tanúsítványt, olyan bányászok igényelhetik, akik a szervezet szigorú követelményrendszerének megfelelnek, és elkötelezettek a megfelelő munkakörülmények kialakításában. Természetesen áldozatot követel ez a bányászoktól, azonban cserében, a fair piaci felvásárlási ár, valamint a garantált minimál ár mellé, a szervezet prémiumot is hajlandó fizetni, ami kilónként 4000-6000 dolláros plusz bevételt jelent a csatlakozott bányászoknak.

A prémium összeg nagysága nagyban függ attól, hogy a szerződött bányászok milyen vállalásokat hajlandók tenni, és azokból mit valósítanak meg.

Mongol bányászok a Fairmined Organization „égisze” alatt.

A projekthez csatlakozó bányászok, valamint a kis volumenű kitermelést gyakorló bányász társaságok számára valódi kiszámíthatóságot jelet a Fairmined Organization társasággal való szerződés. A tapasztalatok szerint a csatlakozott partnerek, a fenntarthatóság mellett, folyamatos fejlesztéseket is képesek véghez vinni.

Természetesen így, a beszállítói lánc végén álló vásárlók, a Fairmined partnerek alapanyagaiból készült ékszereket, a piaci árnál valamivel magasabb áron kénytelenek megvásárolni. Ez azonban, egy a napokban megjelent tanulmány szerint, a háttértörténet és az ékszerek fenntartható forrásból való származásának ismerete miatt, a megkérdezett vásárlók jelentős részét egyáltalán nem zavarja.

A tanulmányt jegyző MVI Marketing LLC kutatása szerint, a megkérdezettek 51%-a számára fontos volt, hogy tudja, honnan származik az ékszeréhez felhasznált arany alapanyag. Ennek a csoportnak 20%-a mondta, hogy vásárlási döntéseiket csak a fenti információ birtokában hoznák meg, 31% közülük pedig szeretne tudni az arany származásáról és ez talán befolyásolná a döntésüket.

Egy ennél is érdekesebb kérdés volt a következő, amely a felár fizetésének hajlandóságával volt kapcsolatos. A megkérdezettek 33%-a lenne hajlandó egy ASM bizonyítvánnyal ellátott ékszer vásárlása esetén, a piaci árhoz képest, 5-10%-os felárat fizetni. Még érdekesebb, hogy a fókuszcsoport 41%-a, az ilyen ékszerét hajlandó lenne akár 10%-nál magasabb prémiummal is megvásárolni.

Úgy tűnik, hogy az arany- és ékszeripar szereplői, arra az útra tévedtek amelyiken a gyémánt kereskedelmi lánc résztvevői lépdelnek már jóideje. A vásárlók számára egyre fontosabbá váló kérdésekre, mint a környezettudatosság, az etikus bányászat vagy a fenntarthatóság, ilyen határozott válaszokat kell adnia az iparágnak.

Fotók: Mining.com, Fairmined

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Posted on

Az ékszerviselés luxusa.

Az ékszerviselés luxusa.

Korábbi bejegyzéseink egyikében már írtunk arról, hogy a csodálatos ékszerek alapanyagául szolgáló arany befektetési céllal történő vásárlása, vagy éppen eladása, bizony jelentős hatással lehet az ékszerszakmára. A New-York Times egyik cikkében részletesen is foglalkozott ezzel a problémával.

Olyan független tervezőket kérdeztek meg az aranyár alakulásának hatásaival kapcsolatban, akik stratégiájukat, a különleges ékszereik árának mértékletességet tükröző megválasztására alapozták.

Mint az ismeretes, a sárga nemesfém ára 2020 januárjában még az 1550-es szinteken mozgott, azonban a vírus hatására októberre, már 1900 dollár/uncia árszintre kúszott fel, sőt a 2000 dollár/uncia szinteket is meglátogatta az árfolyam. Bár némileg mérséklődött az aranyár azóta, azonban az most is 1800 dollár körül jár, és a nagy elemzőházak, valamint befektetési bankok mind tartósan magas árat vizionálnak. Ebből a szempontból a nagymúltú Bank of America előrejelzése volt a legsokkolóbb, hiszen a pénzügyi intézet 3000 dollár/uncia aranyárat is jósolt korábban a 2021-es év végére.

A tavalyi évben tapasztalt befektetői szemléletű aranyvásárlás, bizony nehéz helyzetbe hozta az olyan független tervezőket, mint a népszerű Zoé Chicco.

A friss, fiatalos kollekciójáról ismert tervező a lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy a magas nyersanyagár nehéz döntések meghozatalára készteti. Az ékszertervező azzal a dilemmával találta szembe magát, hogy az általa kialakított ársávban maradjon, vagy kisebb köveket használjon, illetve kisebb aranytartalmú ékszereket készítsen. Természetesen ez utóbbi, egy komoly szakmai visszalépést jelentene a számára.

Zoe Chicco egyik ikonikus gyűrűje.

Hasonló cipőben jár a francia tervező, Pascale Monvoisin is, aki különleges megjelenésű ékszereinek köszönhetően vált ismertté. Az európai ékszerész, bár 1700-as árfolyamon vásárolt két kilogram színaranyat, mégis a könyvekben a 2019-es év hasonló időszakához mérve, 8-10%-os profitveszteséget kellett kimutatnia.

Bár a párizsi ékszertervező cége egyelőre nem tervez áremelést, mert attól tartanak, hogy vásárlóik elpártolnának tőlük, mégis amennyiben folyamatosan emelkedni fog az arany ára, kénytelen lesz az ékszerész cég ehhez az eszközhöz nyúlni.

Pascale Monvoisin az összetéveszthetetlen stílusával hódít.

A már 30 éve a szakmában lévő, angol Alex Monroe ékszerész cége is a fentiekhez hasonló veszteségeket volt kénytelen elviselni a tavalyi évben. Ennek eredményeként a cég egyik igazgatója, Emma Burgin-Fox bejelentette, hogy vállalata előreláthatóan egy 20%-os áremelést kénytelen végrehajtani.

A közelmúltból számos egyéb tervezőt is felsorol a cikk, akik a fenti kollégáikhoz hasonlóan áremelést kell, hogy eszközöljenek a fennmaradásuk érdekében.

Sajnos természetesen a hazai ékszerpiaci szereplőkre is jelentős hatással van az arany nyersanyag árának jelentős emelkedése. Ha ez előbbi még nem lenne elég, akkor érdemes a devizapiaci fejleményekre is vetnünk egy pillantást, hiszen a magyarországi szereplők árképzését bizony az euró/forint, illetve a dollár/forint keresztárfolyamok is jelentősen befolyásolják.

Fotók: Zoe Chicco, Pascale Monvoisin 

Borítókép: „Hearts of Love” 14 karátos aranykarlánc

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email