Posted on Hozzászólás most!

Akció? Az nincs. Korrektség? Az van.

Sokan kérdezik, hogy milyen akciókkal készülünk a ballagásokra, illetve milyen időszaki akcióink vannak az üzleteinkben.

A válaszunk erre csak annyi szokott lenni, hogy egyrészt ha valakinek akciókat kell hirdetnie ott azonnal két probléma is felmerül.

Az egyik, hogy valamilyen okból nincs megfelelő forgalma így muszáj a másik, hogy van miből akciózni!

Az első állítást a szakmai korrektség jegyében nem kommentálnák, a másodikkal viszont kicsit érdemes foglalkoznunk!

Van miből akciózni.”

A mi üzletpolitikánk középpontjában minden esetben az ÜGYFÉL áll, így csupa nagybetűvel. Az ügyfél igényeit szeretnénk maradéktalanul kielégíteni, illetve szeretnénk, hogy elégedetten távozzon ügyfelünk bármelyik üzletünkből. Hiszen később is visszavárjuk …

Ennek a célunknak a leginkább akkor tudunk megfelelni, ha tiszteljük ügyfeleinket. Ennek a tiszteletnek a legfontosabb alapköve, hogy ügyfeleinket nem nézzük … elnézést a kemény megfogalmazásért, de „palimadaraknak”.

„Golden Rail” új 14 karátos aranygyűrű

A „Van miből akciózni” állítás feltételezi, hogy olyan magasságokban vannak a hirdető ékszerének árai, hogy egy 15-20 %-os akciót is elbírnak azok. Mindamellett, hogy több, mint 30 év zálog- és ékszerkereskedelmi tapasztalatunkból adódóan ismerjük a kereskedelemben használatos trükköket, mi inkább a nehezebb utat választottuk. Nehezebb, de korrektebb út az, amikor nem emeltük árainkat a csillagos egekbe csak azért, hogy aztán hangzatos árakciókkal lehessen cégünket hirdetni. Arra pedig végképp nem vetemednénk, hogy néhány tételt leárazzunk extrém alacsony árra, hogy azt hirdethessük milyen alacsony áraktól lehet nálunk aranyékszert vásárolni.

Kiváló minőségű ékszereket kínálunk, korrekt árakon. Nem beszélünk mellé, mert tiszteljük vásárlóinkat!

De a mesedélután helyett nézzük inkább a számokat, szigorúan kontextusba helyezve. Miért alakult ki a magas aranyár? Honnan indultunk? Hol tartunk most?

2008-as globális pénzügyi válság:

A világgazdaságot felrázó, 2008-as pénzügyi válság idején a 700 dollár körüli unciánkénti aranyár 1000 dollár/uncia értékre, majd erről a szintről alig három év alatt 1900 dolláros szintekig kúszott fel. Bár ez 2011-ben történelmi szintnek számított, ma véleményünk szerint sokan kérdés nélkül vásárolnák az aranyat ilyen árfolyamon.

A sokkhatás lecsengésével az aranyár hosszabb időre, mintegy 6-7 évre beállt a 2008 előtt elképzelhetetlennek gondolt 1000-1400 dollár/uncia körüli csúcsszintekre.

Mivel több neves közgazdász szerint is strukturális változások mentek végbe a világgazdaságban a 2008-as pénzügyi válságot követően, ezért borítékolható volt egy újabb sokk … azonban senki nem tudta mi lesz az, és mikor fog elérkezni.

2020: Egy ismeretlen vírus, amely letaglózza a világot:

Talán még emlékeznek olvasóink, hogy mindenki várva várta a mágikus 2020-as évet, amely bizony hozott is meglepetést az emberiség mindennapjaiba. Megtanultuk egy régi-új vírus nevét: Covid19. A vírus, amely két vállra fektette a 2008 után éledező világgazdaságot.

A vírus megjelenésével, és a lezárások kezdetével az arany ára rakétaként lőtt ki. A korábbi rekordszintek egymás után „estek el” és az árfolyam újabb történelmi magasságot ért el 2020 nyarára … az unciánkénti 2000 dollárt.

Ekkor következett egy három és fél éves időszak, amikor is az árfolyam újra kondicionálni kezdte a szakmát, és hozzászoktatott minket az 1670-2070-es árak közötti oldalazáshoz.

Jó ideig, ez lett az új norma.

2024: Háborúk, infláció, szuper választási év:

A történelem a szemünk előtt zajlik, és olyan dolgoknak vagyunk szemtanúi, amelyekről nagy eséllyel a diákok tanulni fognak később a történelem órákon. Orosz-Ukrán háború, Izrael-Hamas/Hezbollah/Libanon/Irán konfliktusok, számos egyéb fegyveres konfliktus, és globális bizonytalanság.

A fentiek mellett egy másik aspektusból is fontos dátum volt 2024, hiszen a történelem legnagyobb választási évének könyvelték el azt. A 2024-es évben 79 ország, mintegy 4 milliárd polgára szavazott az urnáknál világszerte.

A kitapintható zűrzavar a világ rendjében, és a világszerte elharapódzott infláció megtették a hatásukat az arany árfolyamára nézve is.

A sárga fém a 2024-es év első negyedéve után megállíthatatlan menetelésbe kezdett, újabb és újabb történelmi csúcsokat elérve, hogy aztán majd pontosan egy évvel később elérje a valóban sokkoló 3500 dollár/uncia árszintet.

Jelenleg ezekben a magasságokban vagyunk, ha az ékszerek alapanyagául szolgáló nemesfém árára tekintünk. Ajánljuk korábban megjelent cikkünket amennyiben részletesebben is kíváncsi arra, hogy mi is mozgatja a sárga nemesfém árfolyamát.

Mennyi az annyi?

Ha végigolvasta cikkünket, akkor végre elárulhatjuk, hogy mind új aranyékszer, mind pedig felújított aranyékszer áraink 2024 év eleji – még az extrém emelkedések előtti(!) – szinteken vannak, és egyelőre maradnak is, mert nem akciózni szeretnénk, hanem ügyfeleinknek a lehető legkorrektebb árakat kínálni.

Felújított nyakék Petőfi tér 17-18 szám alatti üzletünkből

Természetesen az ékszerek árát befolyásolhatja az elkészítésük munkaigényessége. Továbbá a – sok közgazdász szerint igazságos adófajtának tartott – fogyasztást terhelő ÁFA (általános forgalmi adó) 27%-os mértéke is jelentős nyomást gyakorol az ékszerek árára.

A fent leírtak tükrében úgy gondoljuk, hogy az új ékszerek esetében 38.000 Ft-os, a felújított ékszerek esetében 28.000 Ft-os induló árszinteken kínált 14 karátos ékszerek igazán jó ajánlatnak számítanak ma az ékszerpiacon.

 

Posted on Hozzászólás most!

Aranyékszerek eladása okosan – Hogyan kerüld el a csalókat?

Az arany mindig is értékálló befektetés volt, így az ebből készült ékszerek is komoly vagyont képviselnek. Éppen ezért az aranyékszerek eladása előtt elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azok valódi értékével. Egy kis előzetes tájékozódással elkerülhetjük a csalókat és biztosíthatjuk, hogy a lehető legjobb áron váljunk meg ékszereinktől. Nézzük, milyen lépések szükségesek az átgondolt és biztonságos eladáshoz.

1. Hogyan határozd meg ékszered értékét?

Az aranyékszer felértékelésekor három fő szempontot kell figyelembe venni:

  • Finomság (karátszám): Az ékszerekben található fémjelek (pl. 585, 750) jelzik az arany tisztaságát. Ezekből megtudhatjuk, hogy hány százalékban tartalmaz aranyat az adott darab.
  • Súly: Az ékszer tömege grammban mérhető, ami szintén meghatározza az árát.
  • Aktuális világpiaci ár: Az arany ára folyamatosan változik, ezért érdemes naprakész információkkal rendelkezni.

Ezek alapján már kaphatunk egy közelítő értéket, de fontos megjegyezni, hogy egyes ékszerek – különösen a márkás darabok vagy antik ékszerek – a törtarany értéken túl is jelentős piaci értéket képviselhetnek. Ilyen esetekben a fazon, a márka és az állapot is szerepet játszik az árazásban.

2. Hogyan találj megbízható felvásárlót?

Az egyik legfontosabb lépés, hogy olyan felvásárlót válassz, aki korrekt módon elszámol veled. A következő szempontokat érdemes figyelembe venni:

  • Stabil, fizikai üzlettel rendelkező felvásárlók: Zálogházak, ékszerüzletek, ékszerészek vagy aukciósházak, amelyek hosszú ideje működnek az adott településen, nagyobb biztonságot nyújtanak. Az ilyen vállalkozások engedélykötelesek és hatósági ellenőrzések alatt állnak, így biztosabb lehet a tranzakció.
  • Online vélemények és visszajelzések: Ha a felvásárlónak van internetes jelenléte, érdemes utánanézni az ügyfelek tapasztalatainak.
  • Több ajánlat beszerzése: Soha ne fogadd el az első ajánlatot! Érdemes több helyről is árajánlatot kérni, hogy tisztább képet kapj a reális piaci árról.

3. Hogyan ismerd fel a gyanús ajánlatokat?

Néhány árulkodó jel, amely csalásra vagy tisztességtelen eljárásra utalhat:

  • Túlzott sürgetés: Ha a felvásárló azt állítja, hogy „csak most” tudja ezt az árat adni, és azonnali döntésre akar kényszeríteni, az intő jel lehet.
  • Átláthatatlan árazás: Egy korrekt felvásárló részletesen elmagyarázza, hogyan számolja ki az árat, és nem próbálja elrejteni a tényleges értéket.
  • Gyanús helyszínek: Kerüld azokat a felvásárlókat, akik például parkolókban vagy alkalomszerűen bérelt helyiségekben dolgoznak.

4. Hol érdemes eladni az aranyékszereket?

A megbízhatóság érdekében mindig olyan helyen add el az ékszeredet, ahol átlátható feltételekkel, stabil üzleti háttérrel és engedélyekkel működnek. Ha biztosra akarsz menni, érdemes előzetesen konzultálni egy szakértővel. Cégünk Debrecenben három helyszínen is várja ügyfeleit, ahol ingyenes értékbecslést és korrekt árajánlatot biztosítunk.

Ha szeretnéd tudni, mennyit ér az ékszered, kérj tőlünk ajánlatot még ma!

Posted on Hozzászólás most!

Mi mozgatja az aranyárat?

Az arany értékállóságát mi sem mutathatja jobban, mint a tény, hogy rakétaként hasít a sárgásan csillogó nemesfém ára, és napról-napra új történelmi rekordokat dönt meg.

Miért is van ez? Mi is mozgatja az arany árfolyamát?

Amikor az arany árfolyamváltozásainak természetét szeretnénk megvizsgálni, szükség van arra, hogy ismerjük az azt befolyásoló tényezőket

Infláció:

Az arany dollárban denominált árutőzsdei termék, és természetesen különböző – nem árupiacon kereskedett – pénzügyi instrumentumok is épülhetnek erre a nyersanyagra. Az arany árának tehát egyik befolyásoló tényezője az amerikai dollár állapota.

Egy erős inflatórikus környezetben tehát a reáleszközként számon tartott arany, dollárban kifejezett ára jelentősen emelkedhet, ezt egyébként az árfolyamon és az inflációs környezet változásán szépen le is lehet követni.

Tehát egyszerűsítve, nem az arany ér többet, hiszen a nemesfém tulajdonságai nem változnak, hanem az inflatórikus gazdasági környezet miatt egységnyi aranyat egyre több dollárért kaphatunk meg. Természetesen a tényleges infláció mellett az inflációs várakozások is jelentősen befolyásolhatják az arany árát, mivel a befektetők előretekintve dönthetnek az arany felhalmozása mellett.

Itt rögtön rátérhetünk az arany árának változását befolyásoló további tényezőre, ami a mi hazai fizetőeszközünk, a forint állapota. Amennyiben ékszerüzletben vásárolunk aranyat annak ára forintban van meghatározva, így egy újabb árfelhajtó tényező kerül be a képbe. Nevezetesen a belső infláció, vagyis a forintunk vásárlóértékének romlása.

Bizony ha a forintunk a dollárhoz képes jobban romlik (ami ugye megesik néha), akkor még inkább érezzük az arany drágulását.

Az előbbiek miatt is mondják, hogy az arany nagyon fontos eszköz az infláció kivédésére, fontos eleme egy portfóliónak ahhoz, hogy a befektető pénzeszközeinek vásárlóértékét megőrizze.

Tehát az arany egyfajta biztosítás az inflációval szemben.

Pénzpiaci helyzet:

Bár az infláció hosszú távon fontos tényező, ugyanakkor az arany árfolyamát rövid távon erőteljesen befolyásolják a kamatlábak és a pénzpiaci hangulat is. Fontos megvizsgálni, hogy milyen reálkamatokat lehet a befektetőknek elérnie más alternatív instrumentumokon, hiszen az inflációval korrigált kamat jelentősen befolyásolhatja az arany árfolyamát is.

A jegybankok monetáris politikája, különösen a Fed kamatemelései vagy -csökkentései, jelentősen hatnak az arany keresletére és így az árfolyamára.

A dollár vásárlóértékének megőrzése érdekében a Fed élhet a kamatemelés eszközével, azonban mivel rendkívül komplex rendszerekről van szó, ezért mérlegelniük kell, hogy a megemelkedett kötvénykamatok milyen kamatfizetési kötelezettséget rónak az amerikai kormányzatra, összességében a gazdaság működésére, hiszen egy stagflációs környezet elkerülése nagyon kívánatos lenne. Fontos vizsgálni a hatást az előző szériás államkötvények árfolyamára is, amelyek nagy része banki tartalékként van nyilvántartva, így a bankok mérlegére jelentős hatást gyakorolhat azok árfolyamváltozása is.

Természetesen a befektetők tőkepiaci pozíciói is befolyásolják az aranykeresletet, így ezek a pozíciók is jelentős hatással lehetnek az árfolyam alakulására rövidtávon. (Egy tőkepiaci összeomlás esetén rövidtávon megfigyelhető például, hogy az arany ára (bár menedékeszközként funkcionál a nemesfém) is jelentős esést kénytelen elszenvedni.

Ez jellemzően azért van, mert egy nagy eséssel járó helyzetben a befektetők/spekulánsok készpénzhez szeretnének hozzájutni, hiszen az esetleges veszteséges pozícióikat fedezniük kell (ilyenkor érkeznek a rettegett tfedezetfeltöltési hívások/margin call a brókerektől). Ilyenkor piaci környezetben jellemzően mindent adnak, nem csak az aranyat. Jó példa erre a 2008-as válság során kialakult eladási hullám, amely az arany árfolyamát is lefelé húzta rövidtávon, de a menedékeszköz szerepnek köszönhetően az árfolyam viszonylag hamar elkezdett emelkedni.

Ezzel rá is fordulhatunk az arany árát meghatározó másik tényezőre.

Kereslet-kínálat:

Természetesen, mint minden eszköz árát, úgy az arany árát is jelentősen befolyásolja a kereslet-kínálat viszonya.

Összességében elmondható, hogy az aranynak keresleti oldalon manapság erős támasza van, míg kínálati oldalon – emlékezzünk csak a például a Covid alatti lezárások idején tapasztalt finomító bezárásokra, vagy a kitermelői oldalon felmerülő esetleges problémákra, a kitermelés megemelkedett energiaköltségeire – komoly nyomás alakulhat ki a nemesfém piacán. Fontos a kitermelői oldalon megemlíteni, hogy maga a kitermelés – beruházási-, és infrastrukturális igénye miatt – nehezen tud lépést tartani a megemelkedett kereslettel, így ez is árfelhajtó tényező lehet.

Keresleti oldalról nem csak a privát befektetők keresik az aranyat, hanem az intézményi szereplők is, amelyek közül talán a legfontosabbak a különböző központi bankok. A bizonytalan geopolitikai és pénzügyi környezetben a jegybankok aranyvásárlásai rekordokat döntögetnek, elég csak a Magyar Nemzeti Bank közel múltban történt vásárlásaira gondolnunk, amivel hazán aranykészlete 110 tonnára emelkedett, így a régiós országok közül nálunk a legmagasabb az egy főre jutó aranytartalék.

A központi bankok aranyéhségére jó példa, hogy míg 2022-ben a világ jegybankjai rekord mennyiségű 1100 tonna aranyat vásároltak, addig 2023-ban és 2024-ben is folytatódott ez a trend.

Különleges adalék lehet a kereslet-kínálat viszonyában, hogy a bankszektor számára kialakított bázeli szabályozások értelmében tartalékeszközként tarthatják a pénzintézetek a fizikai aranyat a könyveikben.

A fizikai arany kockázati súlya alacsonyabb, mint más kockázatos eszközöké, mert a nemesfémet biztonságos eszközként tartja nyilván a szakma, hiszen nincs vele szemben harmadik fél felé kockázat.

Az aranytartalékok 10% kockázati súly alá eshetnek a bázeli szabályozás értelmében, így a bankok jegyzett tőkéjük viszonylag alacsony százalékát kell hogy tartalékként tartsák, ha aranyat tartanak.

Ez is kívánatossá teszi az aranyat a szakmai befektetők számára.

Fontos megemlíteni még a fentiek mellett az ékszeripar igényét a sárga nyersanyagra. Ebben az esetben jellemzően Ázsiára (India, Kína) érdemes figyelni, hiszen a régió gazdasági helyzete meghatározó lehet az aranykereslet szempontjából.

Geopolitikai bizonytalanság:

Itt pedig rá lehet fordulni a geopolitikai bizonytalanságokra is, amelyek szintén stabil támaszt nyújtanak az arany árfolyamának. Talán nem kell senkinek sem ecsetelni, hogy a szomszédunkban zajló háború, a közel-keleti válság, a Tajvani szorosnál tapasztalható állandó feszültség mennyire instabillá változtatta világunkat.

A napjainkban zajló, és úgy tűnik, hogy a jövőben is velünk maradó geopolitikai átrendeződés olyan bizonytalanságot teremt a világban, amelynek eredményeként a tőke egy jelentős része fedezékbe vonul. Az ilyen klasszikus helyzetekben nő meg a jelentősége az olyan menedékeszközöknek, mint az arany.

Természetesen ezek a folyamatok a keresleti oldalt erősítik, így óhatatlan, hogy a sárga fém árfolyama ne emelkedjen. A könyvviteli sajátosságok mellett ez a geopolitikai jellemző is hajtja a jegybankok aranyvásárlásait.

Természetesen írásunk nem minősül befektetési tanácsadásnak, és a szerző hibás következtetéseket is levonhat a cikkben részletezett állításokból, azonban véleményünk szerint hosszútávon az arany árának emelkedése elég valószínű forgatókönyv.

Sokan úgy gondolják, hogy amennyiben az új amerikai kormányzat konszenzusos viszonyra jut Oroszországgal, az az arany árfolyamának támaszát gyengítené, azonban nem szabad elfelejteni, hogy strukturális problémák, és megoldandó feladatok vannak a rendkívül komplex, globalizált gazdasági rendszerünkben. Ezek a sajátosságok – melyek ha lehetséges még jelentősebb támaszként szolgálnak az aranyár emelkedésének – pedig egyelőre úgy tűnik, hogy tartósan velünk maradhatnak.

Text copyright: Gold Finance Kft.

Chart copyright: Gold Finance Kft.

Pictures: Shutterstock, Universitad Europea, Goldavenue

Posted on

Az ékszerviselés luxusa.

Az ékszerviselés luxusa.

Korábbi bejegyzéseink egyikében már írtunk arról, hogy a csodálatos ékszerek alapanyagául szolgáló arany befektetési céllal történő vásárlása, vagy éppen eladása, bizony jelentős hatással lehet az ékszerszakmára. A New-York Times egyik cikkében részletesen is foglalkozott ezzel a problémával.

Olyan független tervezőket kérdeztek meg az aranyár alakulásának hatásaival kapcsolatban, akik stratégiájukat, a különleges ékszereik árának mértékletességet tükröző megválasztására alapozták.

Mint az ismeretes, a sárga nemesfém ára 2020 januárjában még az 1550-es szinteken mozgott, azonban a vírus hatására októberre, már 1900 dollár/uncia árszintre kúszott fel, sőt a 2000 dollár/uncia szinteket is meglátogatta az árfolyam. Bár némileg mérséklődött az aranyár azóta, azonban az most is 1800 dollár körül jár, és a nagy elemzőházak, valamint befektetési bankok mind tartósan magas árat vizionálnak. Ebből a szempontból a nagymúltú Bank of America előrejelzése volt a legsokkolóbb, hiszen a pénzügyi intézet 3000 dollár/uncia aranyárat is jósolt korábban a 2021-es év végére.

A tavalyi évben tapasztalt befektetői szemléletű aranyvásárlás, bizony nehéz helyzetbe hozta az olyan független tervezőket, mint a népszerű Zoé Chicco.

A friss, fiatalos kollekciójáról ismert tervező a lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy a magas nyersanyagár nehéz döntések meghozatalára készteti. Az ékszertervező azzal a dilemmával találta szembe magát, hogy az általa kialakított ársávban maradjon, vagy kisebb köveket használjon, illetve kisebb aranytartalmú ékszereket készítsen. Természetesen ez utóbbi, egy komoly szakmai visszalépést jelentene a számára.

Zoe Chicco egyik ikonikus gyűrűje.

Hasonló cipőben jár a francia tervező, Pascale Monvoisin is, aki különleges megjelenésű ékszereinek köszönhetően vált ismertté. Az európai ékszerész, bár 1700-as árfolyamon vásárolt két kilogram színaranyat, mégis a könyvekben a 2019-es év hasonló időszakához mérve, 8-10%-os profitveszteséget kellett kimutatnia.

Bár a párizsi ékszertervező cége egyelőre nem tervez áremelést, mert attól tartanak, hogy vásárlóik elpártolnának tőlük, mégis amennyiben folyamatosan emelkedni fog az arany ára, kénytelen lesz az ékszerész cég ehhez az eszközhöz nyúlni.

Pascale Monvoisin az összetéveszthetetlen stílusával hódít.

A már 30 éve a szakmában lévő, angol Alex Monroe ékszerész cége is a fentiekhez hasonló veszteségeket volt kénytelen elviselni a tavalyi évben. Ennek eredményeként a cég egyik igazgatója, Emma Burgin-Fox bejelentette, hogy vállalata előreláthatóan egy 20%-os áremelést kénytelen végrehajtani.

A közelmúltból számos egyéb tervezőt is felsorol a cikk, akik a fenti kollégáikhoz hasonlóan áremelést kell, hogy eszközöljenek a fennmaradásuk érdekében.

Sajnos természetesen a hazai ékszerpiaci szereplőkre is jelentős hatással van az arany nyersanyag árának jelentős emelkedése. Ha ez előbbi még nem lenne elég, akkor érdemes a devizapiaci fejleményekre is vetnünk egy pillantást, hiszen a magyarországi szereplők árképzését bizony az euró/forint, illetve a dollár/forint keresztárfolyamok is jelentősen befolyásolják.

Fotók: Zoe Chicco, Pascale Monvoisin 

Borítókép: „Hearts of Love” 14 karátos aranykarlánc

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email